Belföld

Ismerős cégeknek ad megbízást a belvárosi önkormányzat

rubovszky györgy (Array)
rubovszky györgy (Array)

Például az alpolgármester édesapjáénak. Megkérdezték a kerületet is a megbízásokról, de ott megakadt a lemez.

Szakértői díjként nettó 13,2 millió forintot tervezett be idei költségvetésébe a V. kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége. A megbízásokat ismerős cégek kapják – írja az Origo.

A kerület régóta kapcsolatban áll a CCA Zrt. nevű adó- és pénzügyi tanácsadással foglalkozó vállalkozással, amely már Rogán Antal polgármestersége idején is dolgozott a vagyonkezelő cégnek. A vállalkozás neve abban a feljelentésben is előkerült, amelyet még tavaly decemberben tett Juhász Péter, az Együtt belvárosi képviselője. Az ügyészség azt írta a cég szerepéről, hogy a CCA Zrt. nem is értékbecslő, „szakértőjük” csak összeszorzott két számot.

Ismét megbízást kívánnak adni a Város FM Kft.-nek is, melynek egyik tulajdonosa Rubovszky György KDNP-s parlamenti képviselő. Az ő lánya, Rubovszky Csilla pedig a kerület egyik alpolgármestere.

Az Origo kérdéseket tett fel az önkormányzatnak, mely válaszolt is, csak nem a feltett kérdésekre. Ehelyett hosszan fejtegették, hogy „Juhász Péter ismét hazudik és szándékosan téveszti meg a közvéleményt”, de az sem derült ki, hogy miben hazudik vagy mivel téveszti meg az embereket az Együtt politikusa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik