Belföld

Túlterheltség, hiányzó könyvek – ez nem tetszik a diákképviselőknek

A diákparlamentek üléseinek jegyzőkönyveiből egyértelműen kiderül, mvel elégedetlenek az általános és középiskolás fiatalok.

A 444.hu megnézte a diákparlamentek üléseinek jegyzőkönyveit. Ezekben azt rögzítették, hogy az általános és középiskolák képviselői a Klik, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé mondják el, mivel elégedetlenek.

A legfőbb gócpontok:

  • Túl sok tanítási óra: a cikk szerint messze a legtöbb panasz a diákok túlterheltségével kapcsolatban érkezett. A heti 5 testnevelésóra, illetve a hittan/etika bevezetésével a tagozatos gimnáziumokban elképesztő órarendek készültek.
  • Gond van a tankönyvellátással, de ahol megkapták a könyveket, ott sem elégedettek.Sok diákképviselő még október közepén is arra panaszkodott, hogy rengeteg könyv hiányzik, van, ahol a tanárnak sem volt meg az új könyve.
  • Mióta a Kliknél vannak az iskolák, nincsen felszerelés. Többen számoltak be arról, hogy náluk nincs WC-papír és szappan sem a mosdókban.Többen említették, hogy olyan alapvető eszköz sincs, mint a papír. „Biológia dolgozat előtt papírt kellett bevinni” – mondta például az egyik középiskolás.
  • Sem a tanulók, sem a tanárok nem szeretik az önkéntes munkát.Az előző ciklusban vezették be, hogy az érettségihez 50 óra önkéntes munkát kell végezniük a diákoknak. Nagyon sokan arra panaszkodtak, hogy erre a megemelt óraszámok miatt alig van idő, illetve még többen panaszolták, hogy nincsenek erre kijelölt helyek, nincsenek koordinátorok, a tanárok ennek szervezésére nem kapnak pénzt, ezért nem is szívesen foglalkoznak vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik