Belföld

Szelényi: „A mostani Fidesznek már nincs köze ahhoz, ami egykor volt”

Sokan behódoltak és alkalmazkodtak, amikor Orbán néhány hónap alatt nacionalizmusra hajazó konzervatívvá fordította át a fiatal liberális pártot – mondta a képviselő.

„Mikor 1994-ben kiléptem a Fideszből és az egész magyar politikából, azt gondoltam, hogy nekem itt már nem lesz dolgom” – mondta az Indexnek Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselője. A politikus úgy látja: 2010 után épp egykori pártja ment neki nyíltan a rendszerváltás konszenzusos alkotmányos rendjének, ez indította arra, hogy visszatérjen. „Megütközéssel nézem a piacgazdasággal és a versennyel szembeni populista előretörést mindenfelől” – mondta.

Simicska Lajossal nincs köszönő viszonyban – derül ki az interjúból. „Távolságtartó ember volt világéletében, ő Orbán Viktorral állt kapcsolatban” – mondta Szelényi, hozzátéve, hogy amikor már nagy bajok voltak a Fidesz pénzügyei körül, 1993-ban, Simicska párszor szertartásosan elment a választmányi ülésre.

Szelényi szerint a mai magyar politikát alapvetően Orbán Viktor és az általa helyzetbe hozott új emberek alakítják, őket már nem ismeri. A mostani Fidesznek már nincs köze ahhoz, ami egykor volt, Orbán már az 1994-es választási listán elkezdett behozni olyan embereket, akik kívül estek a párt eredeti politikai kultúráján. Orbán maga viszont nem változott: mindig is jelen volt benne az agresszió, a nyers erő, energia és gátlástalanság, ami hasznos, ha egy nagy hatalom ellen kell küzdeni, de rettenetes, ha konszolidált kormányzási időszak van.

Szelényi épp Orbán autoriter vezetési stílusa miatt hagyta ott a Fideszt és azt is elfogadhatatlannak találta, hogy a párt feladta friss, liberális, középutas gondolkodásmódját. A mostani miniszterelnök 1993-ban néhány hónap alatt fordította át a Fideszt fiatal liberális pártból nacionalizmusra hajazó konzervatívvá. Sokan ennek behódoltak, alkalmazkodtak.

„A Fidesz ma Magyarországot többségi demokráciának tekinti, amelyben az úgynevezett többségi elit mindent visz: hatalmat és pénzt” – mondta Szelényi. „Orbán világában azonban egyre kevesebben élnek jól, mindent átsző a korrupció, egyre szűkül a szabadság” – tette hozzá. A mostani kormányzást Oroszországhoz, Törökországhoz, Azerbajdzsánhoz hasonlította, ahol Putyin, Erdogan és Alijev megvetik és leépítik a teljhatalmukat kormányzó intézményeket, személyükhöz és aznapi érdekeikhez alakítják a törvényeket, semmi nem átlátható és kiszámítható.

Orbán romlott rezsimje elindult a hanyatlás útján, a demokratikus pártokból viszont hiányzik az ambíció és a kreativitás. Korrupcióellenes fellépésekkel, empatikus társadalompolitikával fel lehet mutatni azt az európai alternatívát, amire Magyarországnak szüksége van, de korrupt és populista erők erre nem képesek – jelentette ki Szelényi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik