Belföld

Sok vita lehet a magyar-román külügyminiszteri találkozón

szijjártó péter (Array)
szijjártó péter (Array)

Hivatalos látogatásra jön Budapestre Bogdan Aurescu román külügyminiszter. Kemény tárgyalásai lesznek Szijjártó Péterrel.

Román külügyi vezető legutóbb tavaly februárban járt Magyarországon, Titus Corlatean akkori külügyminiszter a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminisztereinek bolgár, román és görög partnereikkel folytatott egyeztetésén vett részt.

Titus Corlatean és Szijjártó Péter Luxembourgban az uniós külügyminiszterek októberi ülése előtt tárgyalt, a 2014 novembere óta hivatalban lévő Bogdan Aurescuval pedig decemberben tanácskozott Szijjártó Péter az EBESZ bázeli miniszteri értekezletén. Szijjártó Péter akkor azt mondta: Magyarország stratégiai jelentőséget tulajdonít annak, hogy fejlessze a kapcsolatokat Romániával, különös tekintettel az ott élő magyar közösségre és arra, hogy Románia Magyarország második legfontosabb exportpiaca.

Magyar külügyminiszter – Martonyi János – legutóbb 2013 márciusában tett hivatalos látogatást Bukarestben – írta az MTI.

Azóta a Hír24 külügyi forrása szerint a két ország közötti viszony romlott, jelentős feszültséggel terhelt. Nem véletlen, hogy a két ország miniszterelnöke hivatalba lépése óta egyszer sem találkozott egymással. Bár Románia valóban a második legfontosabb exportpiacunk, folyamatosan bővül gazdasági együttműködésünk, a kisebbségi ügyek komoly problémákat okoznak.

A Kisebbségi Vegyesbizottság jegyzőkönyvét utoljára 2009-ben írták alá a felek, azóta nincs megállapodás, egyetértés a tartalmáról, a Gazdasági Vegyesbizottságban pedig évek óta nincs érdemi előrelépés. A két külügyminiszter között jó a személyes nexus, de úgy tűnik, ez kevés lehet az érdemi előrelépéshez.

A két külügyminiszter nagyon kemény tárgyalásoknak néz elébe Budapesten. Információink szerint mindkét ország külügyminisztériumában intenzív felkészülés előzte meg a találkozót, mivel míg Szlovákiával és Szerbiával minden idők legjobb kapcsolata alakult ki, Romániával továbbra is rendkívül instabil a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik