Belföld

Pintérék mondták meg a rendőrségnek, közszereplő-e Habony

A rendőrség nem tudta eldönteni, el szabad-e mondani a sajtónak, hogy Habonyt esetleg megbüntették. Nem fogják kitalálni, hogy döntöttek.

Az Origo írta meg ma, hogy Andy Vajnát megbüntették, mert a Habony Árpád által vezetett VW kisbusszal több KRESZ-szabályt is megsértettek. Az Origo-nak viszont nem írta meg a rendőrség, hogy Habony is kapott-e bírságot az ügy miatt. Azt mondták:

“Miután a másik, ön által említett személy nem közszereplő, ezért az ő vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni”

Kíváncsiak voltunk, vajon ki döntötte el Habony Árpádról, hogy nem közszereplő, és pontosan milyen jogszabály alapján tette ezt. Már csak azért is, mert a vita arról, hogy Habony közszereplő-e vagy sem, közel sem eldöntött. Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának válaszából pedig kiderül, hogy maguk se tudták eldönteni, ezért állásfoglalást kértek a Belügyminisztérium kommunikációs főosztályának vezetőjétől. Samu Attila sajtófőnök szerint pedig Habony Árpád nem közszereplő. 

Íme a rendőrség válasza:

“Tekintettel arra, hogy a közszereplő, mint olyan, jogilag nincs meghatározva, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata állásfoglalásért fordult szakirányító szervéhez, a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályához. A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztály vezetője, Samu Attila sajtófőnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy Habony Árpád a következetes joggyakorlat és jogértelmezés szerint nem tekinthető közszereplőnek, mert közhatalmat nem gyakorol, gyakorolt; közhatalom gyakorlásával járó tisztségre nem jelölték, illetve a politikai közvéleményt feladatszerűen nem alakítja, alakította. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs
Szolgálata válaszának kialakításakor a szakirányító szerv vezetőjének állásfoglalását követte.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik