Belföld

Leállítaná a nemzeti konzultációt az MSZP

Ujhelyi-Istvan(2)(960x640).jpg (Array)
Ujhelyi-Istvan(2)(960x640).jpg (Array)

Egyvalamiben viszont egyetértenek a Fidesszel: jó, hogy a kormány hazainvitálná a kivándorolt fiatalokat.

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció leállítását követeli az MSZP. Az ellenzéki párt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: Ujhelyi István, a párt alelnöke és európai parlamenti képviselője Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közbenjárását kérte a leállításhoz.

“A bevándorlás kapcsán feltett provokatív kérdések helyett inkább a kivándorlás feloldására fordítsák az erre szánt közel egymilliárd forintot” – javasolta a képviselő.

Ujhelyi a konzultáció költségeivel azt állította szembe, hogy “a Fidesz mindössze százmillió forintot készül arra fordítani, hogy ötven magyar fiatalt hazahívjon külföldi kényszeremigrációjából”.

“Tény, hogyha megkésve is, de az Orbán-kormány végre felismerte: magyar fiatalok százezrei menekülnek külföldre a gazdasági kilátástalanság elől. Magyarország rövid és hosszú távú érdeke is az, hogy a magyar fiatalok szülőhazájukban találják meg a boldogulásukat, ezért minden ezt elősegítő kezdeményezés – így a kormány nemrég bejelentett programja is – támogatást kell élvezzen” – mondta Ujhelyi István.

Mint hozzátette, a bejelentett program megvalósításáról, az abban való lehetséges együttműködésről és az eredményesség megfelelő kontrolljáról egyeztetni is kíván a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik