Belföld

Simicskán bukhat az MVM nyeresége

A Népszabadság szerint egyre többször intettek be a kormány terveinek, eközben látványosan lecsökkent a profit.

Az elmúlt évek hatalmas profitja után tavaly tízmilliárd forint alá csökkent az állami MVM-csoport nyeresége – értesült a Népszabadság. A lap információi szerint elképzelhető, hogy ez az energiaipari mamutvállalat Simicska-közeliségének ára.

2006 után egyre nyereségesebb lett a vállalat, a kormányok a profit nagy részét be is zsebelték, az Orbán-kabinet is évi tízmilliárdot vett ki a cégből. Ezt viszont a mostani számok alapján már nem tudják megtenni, hacsak hozzá nem nyúlnak a tartalékokhoz.

A Népszabadság szerint az MVM-et a 2010 utáni vezetői összetétel alapján Simicska Lajos felségterületeként tartották számon. Egy idő után azonban úgy tűnt, hogy a vezetés egyre kevésbé hű végrehajtója a kormány szándékainak, egyre több ügy siklott ki ellenállásukon. A cég a paksi bővítés anyagi tehervállalásában sem vesz részt, sőt Németh Szilárd fideszes rezsibiztos már az MVM-nél megjelenő luxusprofitról beszált. A leglátványosabb törés azonban a nemzeti közműszolgáltató, ami nem az MVM bázisán épült ki, hanem nulláról állítják fel.

A lapnak arról is beszámoltak egyes források, hogy Baji Csaba elnök-vezérigazgató a miniszterelnökkel összevesző Simicskán túl is talált Orbán környezetében új támogatókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik