Belföld

Csaknem feleannyit ér a kormánypárti napilap

napi-gazdasag(960x640).jpg (Array)
napi-gazdasag(960x640).jpg (Array)

A rózsaszín 16 oldal április 30-án még 340 forintba került, májustól már csak 180 forint.

A Napi Gazdaság címoldalán hívja fel a figyelmet nemcsak erre, hanem arra is, hogy az előfizetési díjak is alacsonyabbak lesznek július elsejétől. A nem titkolt cél, hogy  „a megújuló lap minél szélesebb olvasótáborhoz juthasson el”. A Napi Gazdaság most címlapján hozza azt is, hogy Orbán Viktor szerint új jobboldali média kell.

A kormányfő az Echo TV Mélymagyar című műsorában üdvözölte a Napi Gazdaságnál történt változásokat. Mint mondta: a nemzeti oldalon jelenleg nagy a tájékozódási zavar, mivel konfliktus alakult ki a kormány és a jobboldali média egy részének tulajdonosai között.

Orbán szerint új írott és elektronikus médiumokra van szüksége a jobboldalnak, de ez nem a kormány feladata. A kormányfő arra biztatta a Fidesz híveit, hogy fektessenek ebbe energiát, és követendő példaként említette Liszkay Gábort, aki megszerezte a Napi Gazdaságot.

A lapot nemrég vette meg a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztője, Liszkay Gábor, aki többekkel együtt azt követően távozott a Simicska-féle médiabirodalomtól, hogy a vállalkozó szakított Orbán Viktorral. A gazdasági lapot az új tulajdonos mielőbb komoly társadalmi, közéleti, politikai és kulturális tartalommal akarja kibővíteni.

A lap átalakítása nyár végén fejeződik be, akkortól az újság új néven jelenik meg. „Az új napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik