Belföld

Juhász: tüntethetnek Orbán háza előtt

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 05. 02. 07:06

Egy demonstrációt nem lehet betiltani azért, mert mások jogait feltételezhetően veszélyeztetné a rendezvény - írja a Népszava egy korábbi bírósági döntésre hivatkozva.

 

Nem hivatkozhat a rendőrség arra, hogy azért nem engedélyez egy tüntetést, mert mások jogait feltételezhetően veszélyeztetné. Ez még ugyanis önmagában nem elég indok egy demonstráció megtiltására – írja a lap.

Ezt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mondta ki a TASZ beadványára, amellyel a devizahitel-károsultaknak a Széchenyi térre, a közeli hotelben konferenciázó bankárok ellen tervezett megmozdulását tiltó rendőrségi határozatot kívánták hatályon kívül helyeztetni. Ott a rendőrség arra hivatkozott, hogy a terület lezárása ellehetetlenítené a közlekedést, és a tüntetés sértené a szálloda vendégeinek és az arra járóknak a jogait és szabadságát.

Hasonló okokra hivatkozott a rendőrség, amikor nem engedte Juhász Péternek, hogy Orbán Viktor Cinege utcai háza előtt tüntessen: az Együtt politikusa szerint tehát joggal értelmezhetik úgy, hogy a miniszterelnök háza előtt is lehet tüntetni. “Nem hivatkozhatnak arra, hogy majd az esetleg sérti mások jogait. Majd ha sérti, akkor járjanak el” – közölte.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.