Belföld

Munkaidőn kívül is készenlétben kell állniuk a mentőknek

Nem tervezhetnek nagyobb programot szabadidejükben sem – ha hívják őket, azonnal menni kell.

Tavaly decemberben azért állt a bál a főváros környéki településeken, mert az Országos Mentőszolgálat kocsikat vont el tőlük, hogy biztosítsák a fővárosban a gördülékeny betegellátást – írja a Blikk. Ez azután történt, hogy egy agyvérzésgyanús asszonyhoz több mint egy órán át nem tudtak segítséget küldeni, majd a nő a kórházban meghalt.

Az átirányított kocsikat azóta visszaküldték, de a Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet dolgozóinak azóta is készenlétben kell állniuk munkaidejükön túl is. „A másodállásodat is ehhez kell igazítanod, programokat pedig ezekre a napokra nem is nagyon tervezhetsz, hiszen ha hívnak, nincs apelláta, menned kell” – mondta egy neve elhallgatását kérő mentőápoló.

Tavaly szeptemberben hozták meg azt az igazgatói utasítást, ami szerint minden szolgálatban legalább három mentőápolónak és három gépkocsivezetőnek haptákban kell állnia. Ha a vonuló kocsik aránya 85 százalék alá esik, a vezető mentőtisztnek be kell rendelnie az embereket, aki pedig nem riasztható, az fegyelmit kaphat. Az ápoló elmondta: egy éjszakai műszak után másnap nappal lett volna ügyeletes, be is hívták, de képtelen lett volna helytállni, ezért nem vállalta. Ezért valószínűleg fegyelmit kap majd főnökeitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik