Belföld

Holnaptól már lehet fürdeni a Dagályban és a Palatinusban

Strandolo(960x640).jpg (nyakzuhany, strand, strandoló, )
Strandolo(960x640).jpg (nyakzuhany, strand, strandoló, )

Indul a strandszezon.

Május elsején elindul a strandszezon. Elsőként a Dagály és Palatinus Strandfürdő nyit ki a budapesti strandok közül.

Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója az MTI-nek azt mondta, a hat budapesti fürdőnek tavaly több mint félmillió látogatója volt. Szerinte ez 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, a visszaesés fő oka a kedvezőtlen nyári időjárás volt.

A strandszezonra való felkészülés miatt 40 millió forintot fordítottak arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket. A strandok területére közel 50 ezer egynyári virágot ültettek ki, a nyári időszakban 35 hektár zöld területet gondoznak a kertészek.

A Csillaghegyi és a Paskál Strandfürdő május 30-án nyit, a Róma Strandfürdő május utolsó napján, a Pünkösdfürdői Strandfürdő pedig június 6-án.

Czinege Szilvia elmondta, hogy az árak a legtöbb strandon nem változtak, a Paskál és a Palatinus esetében emelkedtek 200 illetve 300 forinttal, a családi kedvezményes jegyek ára változatlan. A tavalyi év tapasztalatai alapján a belépő ára a Csillaghegyi Strandon az idei szezonban egységesen 900 forint, míg a Paskál Strandon egységesen 1200 forint lesz. Az idei strandszezonban is több kedvezmény lesz a fiataloknak, családoknak és a nyugdíjasoknak is, a 20 alkalmas bérletek akár 25 százalékos kedvezményt biztosítanak.

A társaság a kitűnő bizonyítványt szerző általános iskolai tanulóknak az idén is ingyenes strandbelépőt ad, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé megkapnak a tanévzáró ünnepségeken. A korábbi programok sikerének köszönhetően az akciót idén is az összes budapesti kerületre kiterjesztik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Csepeli Városgazda Zrt. bevonásával. Az idei év újdonsága, hogy a gyerekek nemcsak strandbelépőt, hanem a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából egy cirkuszi belépőt is kapnak. Így várhatóan közel 20 ezer belépőt osztanak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik