Belföld

A magyar földmutyiról ír könyvében a francia képviselő

José Bové (José Bové)
José Bové (José Bové)

A birkatenyésztőből lett EP-képviselő, aki társaival együtt egy McDonald’s étterem lerombolásában is részt vett, botrányosnak nevezte a magyar kistermelők kiszorítását és kijátszását.

„Rablás Brüsszelben” – ez a címe José Bové zöldpárti EP-képviselő könyvének, mely a nagyvállalatokról és lobbicsoportokról szól. Bové szerint ezek a „gengszterek” az európai intézményekbe beszivárogva, a demokratikus döntéshozatal felett átnyúlva akarják érvényesíteni akaratukat.

Bové Budapesten is bemutatta a könyv magyar kiadását, ekkor adott interjút a Nol.hu-nak. A képviselő egy francia agrár-érdekvédelmi szövetség egyik alapítója, munkássága jelentős része a globalizáció kritikájáról szól. Akkor lett világhírű, amikor 1999-ben birkatenyésztő társaival, és traktoraikkal együtt nekimentek a dél-franciaországi Millau-ban épülő McDonald’s étteremnek.

 Europress

Bové szerint a közérdek védelmére rengeteg eszköz áll rendelkezésre, ezeket a fegyvereket meg kell tanulni használni. A polgárok a parlamenten keresztül interpellálhatják az Európai Bizottságot, ha az uniós jogba ütköző üggyel találkoznak – mondta. Franciaországban így sikerült megakadályozni két duzzasztógát építését és egy új nemzetközi reptér tervét is, amihez értékes erdőket kellett volna kiirtani.

A könyv magyar kiadásához Bové külön fejezetet írt a magyarországi földtörvényről. Ebben az állami földek elosztását, a kistermelők kiszorítását, kijátszását botrányosnak nevezte. Azt mondja: akinek sikerül egy ezer hektáros birtokot megcsípnie, az évente 230 ezer euró körüli uniós támogatásra számíthat, míg bérköltségre legfeljebb 30-32 ezer eurót költ. „Miután 2012 októberében Magyarországon jártam, és személyesen láthattam az állami földrablás következményeit, benyújtottam egy indítványt, hogy százezer eurónál senki se kaphasson több agrártámogatást. Néhány szavazattal, de sajnos elbukott” – mondta Bové, hozzátéve, hogy egyetlen csata elvesztése nem állítja meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik