Belföld

Jön a hideg, fagyni fog

Vasárnap még 20-25 fok lesz, majd egy hidegfront érkezik, csütörtökön talajmenti fagyok lesznek.

Vasárnap többfelé megnövekszik a felhőzet, elszórtan záporokra is készülhetünk, a délnyugati szél az ország nagy részén élénk lesz. Hajnalban 10 Celsius-fokra hűl a levegő, délutánra viszont már 20-25 fokot mérhetünk – írja az Időkép.hu.

Hétfőn is tart még a kora nyárias idő, 21-26 fok lesz napközben, a megnövekvő felhőzetből többfelé záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Megélénkül a szél, a Dunántúl északi felén viharossá is fokozódhat.

Kedden pedig megérkezik a hidegfront, felhős, országszerte záporos és elsősorban keleten zivatarokkal is tarkított időre készülhetünk. A szél élénk lesz, az ország nyugati felén felerősödik, viharossá is fokozódik. Lehűl a levegő is, míg keleten még mindig 20, nyugaton már csak kevéssel 10 fok fölé melegszik.


MTI/EPA

Szerdán még eshet keleten, nyugat felől már felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap és csütörtökön is többnyire napos időre számíthatunk, délután alakulhat ki egy-egy zápor a nyugati tájakon. Hűvösebbek lesznek a hajnalok, szerdán 5-10 fok között alakulnak a minimumok, csütörtökön talajmenti fagyokra is számíthatunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik