Belföld

Meggyilkolt trafikos: újra kell gondolni a trafikok elsötétítését

dohanybolt(960x640).jpg (dohánybolt)
dohanybolt(960x640).jpg (dohánybolt)

Szita Károly, Kaposvár polgármestere törvénymódosítást javasol a lesötétített trafikok miatt, a dohánykereskedők szerint is változtatásra van szükség.

Azt javasolja az NGM-nek, hogy a nemzeti dohányboltok esetében vizsgálja felül a szabályozást, és vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatóak az üzleten kívülről.

Szita Károly az egyik kaposvári dohányboltban szerda este történt gyilkosság miatt fordul a szaktárcához javaslatával. Célja, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló bűncselekmény.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a polgármester azt írta: a város polgárai megdöbbentek azon, hogy a békés hétköznapokban ilyen megtörténhetett. “Bár a bűncselekmény oka egyelőre nem tisztázott, abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy biztonságunk érdekében cselekednünk kell” – tette hozzá.

Szita Károly, aki a csütörtöki közgyűlésen részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, barátainak és ismerőseinek, közleményében azt írta: “egy ilyen rendelkezéssel sem lehet meg nem történtté tenni a tegnapi tragédiát, de talán tehetünk azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló bűncselekmény”.

Újra kell gondolni a trafikok elsötétítését

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete szerint újra kell gondolni a dohányboltok elsötétítését, mert a rugalmatlan szabály rendkívül magas biztonsági kockázatokat rejt – a trafikosok érdekvédelmi egyesülete ezt azután közölte az MTI-vel, hogy szerdán Kaposvár egyik belvárosi dohányboltjában megölték az eladót.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete megrendülten értesült az eseményről, és úgy véli, hogy a haláleset ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy újra kell gondolni a trafikok elsötétítésének kérdését.

„A nemzeti dohányboltok tipikusan egyszemélyes üzletek, a bennük lévő árukészlet miatt pedig az átlagos kiskereskedelmi üzleteknél gyakrabban válnak erőszakos és/vagy vagyon elleni bűncselekmények célpontjává. Ezt a tendenciát csak erősíti, hogy a legtöbb ilyen helyiség teljesen el van sötétítve, kívülről nem látható, hogy mi történik odabenn” – mondta el a közlemény szerint Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének elnöke.

A közleményben az egyesület kifejti, hogy a törvény nem kifejezetten a boltok elsötétítését kéri, hanem azt, hogy a dohánytermékek, illetve a vásárlás folyamata 18 éven aluliak számára ne legyen látható. Ez sok bolt esetben a polcok, áruk átrendezésével teljesíthető feltétel, ám a legtöbb trafik kis alapterületű, ezért csak az elsötétítéssel érhetik el azt, hogy kívülről ne legyenek láthatók a kínált dohánytermékek.

Lengyel Antal szerint az immár csaknem két éves tapasztalatok alapján ezt a szigorú rendelkezést mindenképpen felül kell vizsgálni. “Azt szeretnénk, hogy minden dohányboltban dolgozó kolléga biztonságosan végezhesse a munkáját, és a mostanihoz hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő” – emelte ki az elnök.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik