Belföld

Aktivisták másztak fel az Emmi erkélyére

emmi erkély (emmi, párbeszéd magyarországért, )
emmi erkély (emmi, párbeszéd magyarországért, )

A PM aktivistái a jobboldalnak üzentek, szerintük a kormány négymillió embert hagyott az út szélén.

A Párbeszéd Magyarországért négy aktivistája felmászott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Akadémia utcai épületének erkélyére csütörtökön, hogy molinóval tiltakozzon a szociális rendszer átalakítása ellen.

A fiatalok, köztük Barabás Richárd, a párt önkormányzati képviselője egy létrán jutott fel az erkélyre, amit négy másik társuk tartott. Ezt követően egy “4 millió embert hagytatok az út szélén!” feliratú molinót kötöztek a korláthoz.

Szabó Tímea, a párt társelnöke a helyszínen újságíróknak azt mondta, az elmúlt öt évben folyamatosan romlanak Magyarországon a szegénységi mutatók. A kormány látja ezeket az állapotokat, de mégsem törődik “ezzel a borzalmas méretű szegénységgel” – folytatta.

Kép: PM / Facebook

A kabinet tovább “tetézte ezt az állapotot”, mert a szociális rendszer március átalakítása miatt több mint hatszázezren maradhatnak ellátatlanul – közölte. Hozzátette, a kormány a jövőben sem a gyest, sem a családi pótlékot nem fogja emelni.

A Párbeszéd Magyarországért felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt és Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegyenek valamit a szegénység ellen. Tegyenek azokért, akik önhibájukon kívül kikerültek a munka világából! – közölte Szabó Tímea, hozzátéve: párta alapjövedelemről szóló javaslata segítséget adna a nehéz sorsú embereknek.

A nyolc aktivistát a rendőrök igazoltatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik