Belföld

Parlament előtt a szakképző iskolák átalakításának terve

Benyújtotta a parlamentnek a kormány a szakképzés átalakítására vonatkozó törvénymódosító javaslatait, amelyek alapján a 2016/2017-es tanévtől a mostani szakközépiskolák szakgimnáziumokká, a jelenlegi szakiskolák pedig szakközépiskolákká alakulnának át.

A köznevelési törvény módosítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a szakképzési és a felnőttképzési törvény változtatását pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolta az Országgyűlésnek.

A törvénymódosításokban kezdeményezik az új intézményfajták, a szakgimnáziumok és az új típusú szakközépiskolák bevezetését 2016. szeptember 1-jével.

A tervek szerint a szakgimnáziumban szakmai érettségi vizsga és szakképesítés lesz szerezhető. Ennek megfelelően a 9-12. évfolyamon az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyhat majd, az ezt követő évfolyamon pedig ezek az intézmények az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) meghatározottak szerint érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érettségi ágazatához tartozó képesítés szakmai vizsgájára készítenének majd fel.

A szakiskolák helyébe lépő szakközépiskolákban az első három év után szakmai vizsgát tehetnének a diákok, majd további két év alatt felkészülhetnének az érettségire. A szakiskola elnevezés ezentúl azokra az intézményekre vonatkozna, amelyek a sajátos nevelési igényű tanulókat készítik fel szakmai vizsgára, emellett a munkába álláshoz, az életkezdéshez szükséges ismereteket nyújtanának nekik.

Szakképzési centrumok

A törvénymódosítással 25 éves korig meghosszabbítanák a nappali rendszerű iskolai oktatásban való részvétel lehetőségét, egyben lehetővé tennék, hogy az első szakképesítést bárki, korra való tekintet nélkül, a felnőttoktatás nappali munkarendje szerinti képzésben szerezze meg.

Az indítvány alapján a szakképzésben újra létrejönne a gyakorlati oktatásvezetői munkakör.

A parlament előtt fekvő másik, a szak- és a felnőttképzési törvény módosítására tett javaslat rendelkezik a szakképzési centrumok kialakításáról. A korábbi szakképző iskolák e centrumok tagintézményeiként működnének tovább.
Azt is célul tűzik, hogy két szakképesítést lehessen ingyenesen megszerezni az állami szakképzési rendszerben.
A felnőttképzési törvény javasolt módosításának egyebek mellett az a célja, hogy a jogszabály hatálya kizárólag a támogatott nyelvi képzésekre terjedjen ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik