Belföld

Meghátrál a kormány: megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak

palkovics lászló (palkovics lászló)
palkovics lászló (palkovics lászló)

Az oktatási államtitkár bejelentette, hogy gyakorlatilag mindentől visszalépnek. Nincs veszélyben a társadalmi tanulmányok szak sem.

Palkovics László oktatási államtitkár a felsőoktatásról rendezett kerekasztal-vita utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány szinte mindenben visszalép a korábbi felsőoktatásireform-tervezetéhez képest. 

Megmarad például a nemzetközi tanulmányok, valamint a kommunikáció szak, és osztott marad a pszichológiaképzés is. Az ipari termék- és formatervezői szak sem szűnik meg. A Magyar Rektori Konferencia koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is.

Az MRK ugyanakkor egyetért a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével. Kivezetik a műszaki menedzser képzést is alapszakként, de a mesterképzés továbbra is megmarad – mondta Palkovics. Az MTI tudósítása szerint még hangsúlyozta is, hogy szerinte nincs veszélyben az ELTE társadalmi tanulmányok szakja. 

A rektori konferencia fog majd javaslatot tenni, hogyan alakítsák majd át a felsőoktatást. Egyetlen pontban nem léptek vissza, a társadalmi tanulmányok szak továbbra is meg fog szűnni. 

Hétfőn több száz egyetemi hallgató tüntetett a szakok megszűntetésének hírére:

A diákok szerdára is demonstrációt szerveznek, amelyet úgy tűnik, a kormány meghátrálása ellenére megtartanak. Az esemény Facebook-oldalán azt írják, “A kormány megijedt! De NEM értette meg mi a célkitűzésünket!!!”

Olvasói sztorik