Belföld

A parlament elé került az ingyenes gyermekétkeztetés

Menza(1)(960x640).jpg (menza)
Menza(1)(960x640).jpg (menza)

Három- vagy többgyerekeseknek, a fogyatékos gyerekek szüleinek, és az alacsony jövedelműeknek is ingyenes lesz a menza.

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere előterjesztése alapján ősztől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekeken kívül a három vagy több gyermeket nevelő családoknak, valamint a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekek szüleinek sem kell fizetnie a bölcsődei és óvodai étkeztetésért. Emellett ingyenessé válik a gyermekétkeztetés azoknak a két- és egygyerekes családoknak is, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálbér nettó összegének 130 százalékát, vagyis jelenleg 89 408 forintot.

Az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetést a szülők jövedelmi önbevallása alapján ítélik meg. Nyilatkozatot csak a háromnál kevesebb gyermekkel rendelkezőknek, vagy a tartósan, illetve fogyatékos gyermeket nem nevelőknek kell tenniük, az abban foglaltakról pedig az előterjesztés kimondja, hogy azt az intézmény és a jegyző sem előzetesen, sem utólagosan nem vizsgálhatja.

Balog Zoltán indítványában kezdeményezi továbbá, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz kerülő szakképzési intézményekben tanulók étkeztetését továbbra is a települési önkormányzatok biztosítsák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik