Belföld

Módosítják az egészségügyi törvényeket

egeszsegugy(210x140).jpg (egészségügy)
egeszsegugy(210x140).jpg (egészségügy)

Fizetésemelést kaphatnak az egészségügyi dolgozók.

A kormány hamarosan tárgyal az egészségügyi törvények módosításáról, május elejére elkészül az új alapellátási törvény, mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Népszabadságnak adott interjújában.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Zombor Gábor beszélt arról is, hogy elkészült a fiatal orvosok képzéséről és támogatásáról szóló rendelet, továbbá készül az ágazati jövedelmek javításával kapcsolatos előterjesztés, amely szintén néhány héten belül a kormány elé kerülhet.

Zombor Gábor jelezte, a miniszteri rendelet szerint június végéig kell javaslatot tenniük vagy megállapodniuk a megyei egyeztető testületeknek az új ellátórendszerről, az államtitkárság feladata pedig ebben az, hogy a testületek működését ösztönözzék és a javaslatokról döntsenek.

A kórházi adósságrendezésről szólva úgy fogalmazott, nagyon meg kell küzdeni minden forintért, ami az egészségügybe kerülhet, főleg adósságrendezésre. A pénz – 60 milliárd forint – valóban megvan, és ez egy nagyon fontos tétel olyan szempontból, hogy ezt most nem az Egészségbiztosítási Alapból kell rendezni, hanem a teljes összeg külső forrásból érkezik az ágazatba. “Az ehhez szükséges döntés megszületett, így ahogyan jeleztük, április hónapban elindulhat az eddigi legnagyobb mértékű és reményeim szerint az utolsó ilyen konszolidáció” – mondta az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a jövő évi költségvetésben tágul-e az egészségügy pénzügyi mozgástere, Zombor Gábor azt válaszolta, eddigi információi szerint javulhat az ágazat pozíciója, de erről konkrétumokat csak a kormány döntése után tud mondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik