Belföld

Ha most lennének a választások, a Fidesz elbukná a kormányzást

fidesz (fidesz)
fidesz (fidesz)

Nem csak kétharmada, sima többsége sem lenne a Fidesznek egy számítás szerint. A legjobban most a Jobbik járna.

A Fidesz az elmúlt három hónapban három időközi parlamenti választást bukott el. Ráadásul ott, ahol korábban nyertek. A szavazóik egyharmada elpártolt a közvélemény-kutatások szerint, valójában még többet veszthettek. Az Index kiszámolta, mi lenne, ha a 2014-es választást ma tartanák. 

A legijesztőbb az lehet a Fidesznek, hogy hiába kapott Újpesten mindenki kevesebb szavazatot, Veszprémben a balosok, Tapolcán a jobbosok mentek el nagy arányban szavazni, miközben a Fidesz választói otthon maradtak. 

Az Index úgy számolt, hogy a második helyezett jelöltek ugyanannyi szavazatot kaptak mindenhol, de a Fidesz jelöltjeitől elvettek harminc százalékot. Mindezt a veszprémi minta alapján, de a valós, 50 százalékos visszaesésnél kisebb veszteséggel. 

Ezután megnézték, hogy így több szavazatot kap-e a Fidesz, mint a második helyezett. Ha igen, övék a mandátum, ha nem, akkor elbukták. A Fidesz így sokkal kevesebb mandátumot szerezne, mint 2014-ben. 96 helyett 63-at. Debrecen kivételével az összes nagyvárost elbukná. 

A listás szavazatok között is sokat vesztenének. A Fidesz tavalyi 37 szavazata helyett most 33-at kapna, miközben a Jobbik 23 helyett 34-et, a baloldal 21 helyett 28-at. A számítás vége ez, hogy a Fidesz nyerne ugyan, de nem hogy kétharmada, hanem sima parlamenti többsége sem lenne. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik