Belföld
várhegyi attila (várhegyi attila)

Volt fideszes zsebét tömi az MTVA

Több tízmilliós megbízást kapott személyesen és cégein keresztül Várhegyi Attila, volt fideszes polgármester, államtitkár és pártigazgató az elmúlt években az MTVA-tól - írja a Népszabadáság.

A lap szerint annak ellenére, hogy Várhegyi 2002-ben lemondott parlamenti mandátumáról, mert jogerősen is elítélték hűtlen kezelés miatt, a mai napig a Fidesz egyik erős háttéremberének számít.

A politikus előbb párt-, majd kampányigazgató lett a Fideszben, ám a 2006-os választási vereség után kiszállt, és megalapította a Prestige Média reklámügynökséget, majd a Myself Consulting Kft.-t.

A lap szerint a Prestige főleg a poltikai szférából szerzi megrendeléseit. Az MTVA először 2012-ben kötött szerződést a vállalkozással 16,8 millió forint értékben, amelynek lejárta után Várhegyi a Nemzeti Hírháló nevű projektre kapott megbízást 5,6 millió forintért. Ennek nyomát egyelőre nem lelte a Népszabadság. Az MTVA ezen felül más feladatokkal is megbízta a volt fideszest 2012–2013-ban.

Az alap a Myself Consultingnak többi közt azért fizetett 7,2 millió forintot, hogy tartsa a kapcsolatot az egyébként külső gyártásban készült A Dal című produkció szereplőivel.

A lap úgy tudja, Várhegyi cégének köze lehetett az Origo-botrányhoz is. Pethő András, azóta távozott főszerkesztő-helyettes levele szerint, melyet a Magyar Telekom belső ellenőrzési osztályának küldött, a politikai nyomást a Prestige Média közvetítette – olvasható a Népszabadságban.


Várhegyi Attila (középen), az MTVA kommunikációs tanácsadójaként
Fotó: MTI/Kallos Bea 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.