Belföld

Vége a mini hidegfrontnak, jöhet a 24 fok

tavasz(960x640).jpg (tavasz)
tavasz(960x640).jpg (tavasz)

Most éppen egy melegfront érkezik, így szerdán már megérkezik a meleg, de csütörtökön akár 27 fok is lehet. Vasárnap viszont fagy is lehet.

Alig vonult el egy hidegfront, máris egy újabb – ezúttal egy melegfront – érinti a Kárpát-medencét. Hatására szerdán jelentős melegedés várható, és többnyire sok napsütésre számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzéséből.

Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett ismét több órára kisüt a nap. Csapadék sehol sem lesz. A nyugati szél napközben többfelé megélénkül, a középső tájakon erős széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 24 fok között várható. Késő estére 8, 14 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön napos, száraz idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem lesz. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként az Észak-Alföldön meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között alakul.

Pénteken a nap első felében még változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, majd észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. A nap második felében észak felől egyre többfelé kell esőre, záporra számítani, helyenként zivatar is lehet. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél is több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul, de kora délutántól északon már csökken majd a hőmérséklet.

Szombaton délelőttig még erősen felhős idő várható, majd napközben észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Reggel még több helyen, délelőtt már inkább csak délen lehet eső, zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Napközben keleten egy konvergencia-vonal mentén kialakulhat helyenként záporeső. Az északi szél nagy területen lesz erős, néhol viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 14 fok között alakul.

Vasárnap napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, néhol futó záporral. Az északi, északnyugati szél nagy területen lesz erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 16 fok között alakul. Hajnalban több helyen kell talajmenti fagyra számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik