Belföld

Bencsik: Ma már a békemenet a Jobbikhoz húzna

A békemenetet szervező Demokrata-főszerkesztő szerint a Fidesz iránti szerelem kihűlt – derül ki a Válasz.hu lapszemléjéből.

„Sem a mozgósítási lista, sem a személyes meggyőzés, sem a fókuszcsoport, sem a választási hókuszpókusz nem segített, mert nem a stratégiával van baj, hanem a lélekkel.” – írja Bencsik András vezércikkében, amelyet a Válasz.hu foglalt össze.

Szerinte míg a Fidesz iránti szerelem kihűlt, Orbán Viktort még szeretik, de már őt sem úgy, mint régen. „Ma nem lehetne békemenetet szervezni, mert a menetelők vagy áthúznának a Jobbikhoz, vagy otthon maradnának.” – írta.

Úgy véli, hogy Orbán Viktor 1998-ban hódította meg az ország szívét, amikor is mesebeli legkisebb fiúként elnyerte a királylány kezét és vele a fele királyságot, amelynek a második felét 2010-ben adták át neki. Az érzelmi kapcsolat Orbán és az ország között Bencsik András szerint 2014 után tűnt el, amikor az „újhullámos ficsúrok jöttek „lehetetlenül szűk nadrágokban és zakókban, s az alapjában véve rosszul öltözött és többnyire kissé túlsúlyos magyarok zavarodottan keresték a régi igazságot, de az valahogy elolvadt.”


Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik