Belföld

Állami támogatásért álltak sorba a karcagi botrány főszereplői – 2 milliót kaptak

karcag (karcag, )
karcag (karcag, )

Az állítólag szökésben lévő D. Sándorné családi vállalkozása, a Múzeumkert Zrt. tavaly év végén 2 millió forint állami támogatást kapott az NKA Cseh Tamás programjából, a vidéki koncertélet felpezsdítésére.

Kétmillió forint támogatást nyert 2014 novemberében a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) könnyűzenei koncertek megvalósítására a karcagi botrány főszereplőihez köthető Múzeumkert Zrt. – derül ki a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezette NKA honlapjáról. A Múzeumkert Zrt.-ben igazgatósági tag D. Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. állítólag szökésben lévő ügyvezető-tulajdonosa, két lánya pedig ügyvezető-résztulajdonos.

A 49 szerencsés egyike volt

A pénzt a Cseh Tamás program keretében az NKA zenei kollégiuma ítélte oda a társaságnak. A Cseh Tamás programot 2014. május 12-én jelentette be Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter, az NKA első embere, valamint a program kidolgozását irányító L. Simon László. Mint az NKA honlapjáról kiderül, a program célja az, hogy “támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését”. 

A programra tavaly félmilliárd forint jutott, a Budapesten kívüli koncertélet fellendítésére 49 vidéki klub kapott támogatást. E 49 szerencsés egyike volt a Múzeumkert Zrt. D.-ék családi vállalkozása a karcagi Múzeumkert Rendezvényközpontot üzemelteti. Ugyanerre a címre van bejelentve az egyik lány szépségszalonja is. A Múzeumkert Zrt. egyebek mellett egy Dér Heni koncertet hozott össze a pénzből a rendezvényközpontban. (A videót azóta már eltávolították – a szerk.)

 

Politikai kapcsolatok?

A családról annyit már lehet tudni, hogy az anya, D. Sándorné ismert ember volt Karcagon. A várost  2010-ig Fazekas Sándor vezette polgármesterként, akivel D. Sándorné nemcsak a piacon találkozhatott: a Kun-Mediátor Kft. első embere 2006-2010 között, tehát Fazekas polgármestersége idején, Karcagon az önkormányzat idegenforgalmi bizottságának külsős tagja volt.

Az FM sajtóosztályát hiába kérdeztük arról, hogy Fazekasnak milyen volt a viszonya D. Sándornéval, milyen volt vele együtt dolgozni, az FM úgy reagált, ebben nem a Földművelésügyi Minisztérium az illetékes, hanem a karcagi polgármesteri hivatal. A Karcagi Polgármesteri Hivatal viszont elég különös választ adott.

Eszerint D. Sándornét, “mint az egyetlen karcagi utazásszervező iroda képviselőjét”, a képviselőtestület választotta külsős tagnak az idegenforgalmi bizottságba szakmai szempontok alapján a 2006 – 2010 közötti időszakra, “de mivel a független szakmaiság feltételeinek nem felelt meg, munkájára a továbbiakban Karcag Önkormányzata nem tartott igényt”. Azt sajnos nem fejtették ki, hogy a továbbiakban szót ebben a kontextusban hogy kell értelmezni, pontosan mennyi ideig volt külsős tag D. Sándorné, munkájára mikortól nem tartottak igényt.

A megyei közgyűlés fideszes elnöke, Kovács Sándor mindenesetre arra utalt, hogy nem volt éppen felhőtlen Fazekas és D. Sándorné között a kapcsolat. Az MTI szerint Kovács azt mondta: a Kun-Mediátor Kft. tulajdonosi köre “ellenzéki politikusokat és pártokat támogatott, és feszült viszonyban volt Fazekas Sándor jelenlegi földművelésügyi miniszterrel, a város korábbi polgármesterével és a települést jelenleg irányító Dobos Lászlóval.”

Álbrókerek, álpénzváltók lehettek a gyanú szerint

A Kun-Mediátor Kft. ellen jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával szerdán indított piacfelügyeleti vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A cég ügyvezetője, egyben résztulajdonosa D. Sándorné, aki két lányával, Krisztinával és Erikával közösen 16 évvel ezelőtt alapította meg a társaságot. A D. család egy része hétfőre eltűnt.

A főként utazási irodaként működő kft. pénzváltási tevékenységet folytatott, miközben erre nem volt engedélye az MNB szerint. A police.hu-n emellett megjelent egy olyan közlemény, amely alapján többen személyesen tettek bejelentést április 14-én a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert a vállalkozás karcagi fiókjában befektetési szándékkal elhelyezett pénzükhöz a lekötési idő lejárta után nem fértek hozzá.

A feljelentők a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél. A tájékoztatás szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást ismeretlen tettes ellen folytatja, és vizsgálja az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozóhatóság előtt nem ismert – közölték. A kárról egyelőre csak találgatások vannak, a megyei közgyűlés fideszes tagja szerint a végösszeg elérheti a kétmilliárd forintot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik