Belföld

Drazsé a világ egyik legjobb mentőkutyája

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kötelékébe tartozó nyolcéves fekete nőstény labrador kis pihenőkkel 36 órán át vizsgázott.

A főként az eltűntek megtalálásában jeleskedő, kölyökkora óta mentéssel foglalkozó négylábút egy Szlovéniában lebonyolított többfordulós vizsga után választották be az elit klubba első magyar mentőkutyaként – közölte Balázs László, a kutató-mentő szolgálat vezetője kedden.

A válogatót most először rendezte meg a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség, amely több mint 40 ország több száz mentőkutyás szervezetét tömöríti.

 Fotó: MTI

Balázs László elmondta: az igen kemény feladatok teljesítésére csak a legjobb képességű kutyák alkalmasak, nem véletlen, hogy a vizsgán való indulást általában 3-4 éves megfeszített munka előzi meg, a megmérettetés kvalifikációhoz kötött. Mivel mentőkutyák bevetésére nemcsak földrengések áldozatainak felkutatásakor van szükség, hanem egyre gyakrabban repülőgép-szerencsétlenségek, pusztító szökőárak, illetve földcsuszamlások helyszínein is, a nemzetközi szövetség a területkutató kutyák mestervizsgájával reagált az újabb kihívásokra – magyarázta a szolgálat vezetője.

Kutya nehéz feladatok

Drazsé és gazdája, a 22 éves Zsófi kis pihenőkkel 36 órán át folyamatosan kapták az újabb és újabb riasztásokat, amelyek között a személykeresésen kívül GPS-használat, térképolvasás, (kutya)elsősegélynyújtás és tájékozódás is szerepelt.

 Fotó: MTI

Az egyik legnehezebb feladatként a kutyáknak egy óra alatt kellett átkutatniuk egy 60 ezer négyzetméteres területet és megtalálni az ott megbújó embereket. A más-más helyszíneken lebonyolított nappali és éjszakai keresés után a versenyzőket egy négy kilométeres földútra vezényelték, amelynek mentén – bokrok, fák és más tereptárgyak takarásában – szintén menekítésre várókat rejtettek el.

Csupán 10 mentőkutya tudta teljesíteni az elvárásokat, közöttük Drazsé, a kutya így bekerülhetett az elit klubba – tájékoztatott Balázs László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik