Belföld

Fogyatékkal élők kerítették be a Kossuth teret

Szerintük senki nem látja őket. Három éve változatlan a civilek szerint igazságtalan pénzosztás. Most több százan mutatták meg magukat.

Három éve már megtették, nem történt semmi. Most újra felvették hát a láthatósági mellényt a fogyatékkal élők és segítőik, ezúttal több százan, hogy körbeállják a Kossuth teret. Egy az ő ellátásukat, foglalkoztatásukat támogató szervezet, a CÉHálózat szerint ugyanis pártfoglotjaik láthatatlan polgárok, akikért a kormány nem tesz eleget, a kicsit, amit az ügyre áldoz, azt is igazságtalanul osztja szét. 

A CÉHálózat szerint elkeserítő helyzetben vannak a magyar fogyatékkal élők: miközben az egyházi és állami iskolák kétharmad részt az állam pénzéből gazdálkodnak, a civil fenntartású szociális intézmények a csőd szélére sodródtak. Három éve, amikor megmutatták magukat, csak egy öntömjénező közleményt kaptak (a döntéshozók igenis látják őket, a civilek igenis fontosak, akárcsak az igazságos finanszírozás), ám nem történt semmi. Még mindig a szervezet státusza és nem a szükség alapján bírálják el a támogatásokat, így nagyjából háromezer ember – és persze ugyanennyi család – sorsa kétséges, arról nem is beszélve, hogy több ezer civil veszítheti el a munkáját.

.

Sok civil intézmény már most sem tudja fizetni a vizet, a gázt. Még ha valahogy meg is ússzák – például, hogy átveszi az irányítást az állam, vagy a jegyző kieszközöl valami más megoldást -, a fogyatékkal élők hétköznapjait teljesen ellehetetlenítheti egy átszervezés, hiszen nekik nagyon fontos, hogy egy összetartó kis közösségben, saját bútorok közt éljenek, ahol érzik, tartoznak valahová – mondták el a szervezet vezetői egy sajtótájékoztatón a demonstráció előtt.

Most azt kérik a kormánytól, vizsgálja felül a pénzosztás módozatait, biztosítson pluszforrást – a jelenlegi évi 65 millió kevés, ennyi csak a foglalkoztatás támogatására kellene – és csökkentse a rezsit az ellátó és bentlakásos intézményekben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik