Belföld

Erre a hétvégére vártunk

tavasz(960x640).jpg (tavasz)
tavasz(960x640).jpg (tavasz)

A tavaszi napsütésben 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Élvezzük ki a jó időt, mert a jövő hét elején támad a hidegfront.

Szombaton eleinte inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, később nyugat felől időnként már vastagabb felhők is fölénk sodródnak, melyekből estefelé az Alpokalján egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Hajnalban -1, +7, délután 18-23 fokra van kilátás. Többfelé megélénkül a déli-délnyugati szél – olvasható az Időkép előrejelzésében 

Vasárnap több órás napsütésre van kilátás, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből inkább csak nyugaton és északon alakulhat ki néhol egy-egy zápor, kis eséllyel zivatar. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. 19 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn eleinte még naposabb idő lesz, majd egy hidegfront hoz megnövekvő felhőzetet, és elszórt záporokat, zivatarokat. A front érkezésével feltámad az északnyugati szél. A maximumok 18 és 22 fok között alakulnak.

Keddre pár fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, a gomolyfelhőkből helyenként még kialakulhat egy-egy futó zápor. Az északnyugati szél estig élénk lesz. Szerdától ismét melegedésre van kilátás, visszatér a kellemes tavaszi idő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik