Belföld

Eljárás indult Habony Árpád ellen

habony (habony)
habony (habony)

A miniszterelnök tanácsadója kamerák kereszttüzében szabálytalankodott kisbuszával. Vajna szerint az egész egy vicc.

A záróvonalat is átlépte és biztonsági öve sem volt bekötve Habony Árpádnak, sem a mellette ülő Andy Vajna filmipari kormánybiztosnak, amikor március 29-én elhaladtak a Fő utcai bíróság előtt, ahol egy csapat újságíró épp Tarsoly Csaba Quaestor-vezér sorsára várt.

Ráadásul, mint korábban írtuk, a kisbusz rendszáma – NAE-045 – a nyilvántartásban sem szerepel, akár fedett jármű is lehet. Ennek alapján Habony akár meg is úszhatná a szabálytalankodás miatti felelősségre vonást, az RTL Klub Híradója azonban úgy értesült: a II. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított a videófelvételekkel igazolt szabálysértések miatt.

A csatorna Andy Vajnától megpróbálta megtudni, kinek a kisbuszával utaztak. „Fogalmam sincs, ő vezetett, ő hozta” – mondta Habony Árpádra utalva. „Szerintem ez az egész vicc” – tette hozzá.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt mondta: szeretnék tudni, hogyan lehetséges, hogy a Habony által használt jármű nem szerepel a nyilvántartásokban, a hatóságokhoz fordultak, hogy adjanak erre magyarázatot.

Habonynak egyébként hivatalosan nincs kapcsolata a miniszterelnökkel, se a kormánnyal, se a Fidesszel, ennek ellenére Orbán bizalmasaként és tanácsadójaként tartják számon. Lázár és Rogán is elismerte róla, hogy ad tanácsokat. Azt azonban, hogy miből él szemmel láthatóan nagy lábon, nem tudni, a nevén egyetlen cég van, ami évek óta veszteséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik