Belföld

Tarlósék Lipótmezőt szemelték ki az új kórháznak

Budapest vezetői az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyére tennék a kormány által tervezett új egészségügyi központot - írja a Magyar Nemzet.

Tarlós István az első egyeztetéseket összegezve a Magyar Nemzetnek elmondta egyértelmű, hogy az új állami kórház helyszínét Budán, a Lipótmező és a Szent János-kórház tengelyében kell kijelölni.

A főpolgármester szerint számos szempontot kell figyelembe venni, az egyik legfontosabb, hogy a folyamatos ellátás fenntartása érdekében ne egy működő kórház területén, hanem egy fejleszthető ingatlanon épüljön meg az új, központi egészségügyi intézmény.

Ennek a célnak az egykori OPNI II. kerületi Lipótmezőn található műemléki épülete és 40 hektáros területe megfelel. Ugyanakkor a tárgyalásokon az is felvetődött, hogy a lepusztult állapotú, szintén jórészt műemléki védettségű Szent János-kórházat, akár ütemezve, de felújítsák – mondta Tarlós István. Hozzáfűzte: természetesen kikérik az egészségügyi szervezetek véleményét.

A főpolgármester szerint az, hogy mindenképpen budai helyszínt javasolnának az új központi kórháznak, nem jelenti azt, hogy más intézményeket be kell zárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik