Belföld

Életjelet adtak a kisgazdák

kisgazda tüntetés birkákkal (tüntetés, birka)
kisgazda tüntetés birkákkal (tüntetés, birka)

Még nem is jártak birkák a felújított Kossuth téren. Eddig.

Persze nagyon is komoly okuk volt a tüntetésre azoknak a gazdálkodóknak, akik a Független Kisgazdapárt szervezésében vonultak a Parlament elé. Amiatt tiltakoznak, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának legelő-pályázatán sok olyan ember nyert el területet a korábbi bérlők elől, akik nem is foglalkoznak állattartással, vagy nem helyiek. A föld nélkül maradt gazdák viszont emiatt nem tudnak hová kihordani 35-40 ezer anyajuhot – áll a HVG tudósításában.

Fotó: MTI

Hegedüs Péter FKgP-elnök úgy fogalmazott, hogy ami történt, az a magyar mezőgazdaság Budacash- és Quaestor-botránya. Rezes Gábor, a hajdú-bihari gazdák szószólója szerint biológiai katasztrófának néznek elébe. Mindezt petícióban is átadták a Földművelésügyi Minisztériumnak, a dokumentumot Vass Krisztián vette át a gazdálkodóktól. Rezes kifogásolta, hogy 11 hónapja nem tudnak leülni Fazekas Sándor miniszterrel tárgyalni, pedig nem blöffből és nem sértődöttségből mondják, hogy tragikus a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik