Belföld

Az Alkotmánybíróság sem hagyja leszavaztatni a megszállási emlékművet

megszállási (megszállási)
megszállási (megszállási)

Az Alkotmánybíróság visszautasította Steiner Pál szocialista politikus beadványát, így nem maradt lehetőség a helyi népszavazásra.

Steiner Pál, az MSZP V. kerületi elnöke úgy véli, miután az Alkotmánybíróság (Ab) tanácsa visszautasította a Szabadság téri emlékmű ügyében benyújtott alkotmányjogi panaszt, nem maradt több jogi lehetőség arra, hogy “a történelemhamisító emlékmű” ügyében helyi népszavazást lehessen kiírni.

Különvélemény is volt

Közleményében azt írta, az Alkotmánybíróság döntését tudomásul veszi, de fenntartja korábbi álláspontját, miszerint az emlékmű engedélyezésének kérdése helyi közügy, és a kerületben élők alkotmányos alapjoga, hogy népszavazáson döntsenek róla.

Az Ab döntése nem volt egyhangú, és az öttagú tanács tanácsvezető bírója, Kiss László “világos és egyértelmű érveléssel állt ki különvéleményében a mellett, hogy a népszavazás kezdeményezése alapjogunk”. “Jogi véleményét azonban nem tudta érvényre juttatni, mert a tanácsban többségben lévő, politikai logika szerint kinevezett alkotmánybírók leszavazták” – írta Steiner Pál.

 
Fotó: Neményi  Márton

Steiner Pál 2014. áprilisban kezdeményezett helyi népszavazást az V. kerületben azért, hogy az önkormányzat vonja vissza a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak emlékműve felállításához adott tulajdonosi hozzájárulást. A kérdés hitelesítését a választási iroda vezetője formai okokra hivatkozva megtagadta, ekkor Steiner Pál ismételten benyújtotta a kérdést, amelynek hitelesítését a helyi választási bizottság május 27-én azzal utasította el, hogy az emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendelet megvalósulását ellehetetlenítené, ha a képviselő-testület visszavonná döntését. A bizottság álláspontja szerint az ügy túlhaladja a helyi önkormányzatokról szóló törvényben megfogalmazott helyi közügy kereteit, így arról nem tartható helyi népszavazás.

Nem helyi ügy, ezért nem szavazhatnak

Steiner Pál ezt követően a 2014. június 10-én felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a bírósághoz, amelyet a bíróság elutasított, és helybenhagyta a helyi választási bizottság határozatát. A Fővárosi Törvényszék a végzésben a hitelesítés megtagadásának indokaként egyrészt arra hivatkozott, hogy a kezdeményezésben szereplő kérdés országos közügynek és nem helyi közügynek minősül, másrészt arra, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség törvényi követelményének.

Steiner Pál ezt követően alkotmányjogi panaszt nyújtott be, indítványában kérte a Fővárosi Törvényszék végzésének megsemmisítését. Arra hivatkozott, hogy a bíróság végzése sérti az alaptörvénynek egyebek között a véleménynyilvánítás szabadságára és a helyi népszavazáshoz való jogra vonatkozó előírásait.

Az Alkotmánybíróság internetes oldalán olvasható végzés szerint azonban az indítványban Steiner Pál nem hozott fel olyan alkotmányjogilag értékelhető érveket, amelyek alátámasztották volna, hogy a bírói döntésben foglalt valamely jogértelmezés, illetve az eljáró bíróság jogalkalmazása sértette volna az alaptörvényi rendelkezéseket, ezért a testület megállapította, hogy az indítvány nem felel meg a törvényi feltételeknek, ás azt visszautasította.

A német megszállás áldozatai emlékművének utolsó elemeit 2014. július 20-án emelték helyükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik