Belföld

Viharfigyelmeztetést adtak ki

xaver-szupervihar(2)(960x640).jpg (xaver, szupervihar, orkán)
xaver-szupervihar(2)(960x640).jpg (xaver, szupervihar, orkán)

Az ország 11 megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést, akár 85 km-h-ás széllökés is lehet.

Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az óránként 70 kilométeres sebességet meghaladó széllökések miatt.

Mint írják a csütörtök délutáni óráktól előreláthatólag a péntek hajnali órákig a Dunántúlon, illetve a középső országrészben a záporok mellett néhol zivatar is kialakulhat, jégdara, illetve szélerősödés kíséretében.

A péntek hajnali óráktól előbb a Dunántúlon, majd a Duna vonalában egyre nagyobb területen viharossá (60-80 km/h) fokozódik az északnyugati szél. A péntek délutáni, esti óráktól egy-egy 85 km/h körüli széllökés is kialakulhat. Pénteken a délutáni órákban északkeleten, keleten néhol zivatarra is van esély, jégdara kíséretében.


Fotó: MTI

Pénteken amúgy többnyire erősen felhős lesz az ég, délelőtt a Tiszántúlon süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, délután keleten néhol zivatar is lehet. Az északi, északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon gyakran viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 10 és 14, keleten még 15 és 21 fok között valószínű.

Szombaton a Dunántúlon felhőátvonulások lesznek többórás napsütéssel néhol futó záporral, keleten eleinte erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, majd ott is felszakadozik a felhőzet. Az északi szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk néhány órás napsütéssel, majd nyugat felől egyre több felhő érkezik. Elszórtan valószínű eső, záporeső. A nyugatias szél többfelé erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik