lázár jános bíróságon (lázár jános)
Belföld

Rendőri vezetők pere – Lázár tanúskodott

A miniszter 2006-ban a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke volt. Azt mondta, nem kapott meg minden információt a titkosszolgálatoktól.

Tanúként állt a bíróság elé Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a 2006 őszi események kapcsán megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében. A kérdéses időszakban Lázár az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke volt.

Lázár a bíróságon arról beszált, hogy a 2006 őszi események során az érdekelte elsősorban, hogy megvédhető lett volna-e a tévészékház, majd a rendőri intézkedések szakszerűsége, arányossága, illetve az, hogy miért nem volt azonosító a rendőrökön és miért volt esetenként brutális a fellépésük.

Arra a kérdésre, hogy jelezték-e előre a titkosszolgálatok, hogy mi várható, Lázár azt mondta, nem tud ilyenről, de kizártnak tartja, hogy minden információt megkapott volna. Hozzátette: a Fidesz 2006 szeptemberének második felére nagygyűlést tervezett, de akkori kormánytagok figyelmeztették, hogy ennek komoly biztonsági kockázatai vannak, így a rendezvényt elhalasztották. Lázár megjegyezte, hogy nem volt módja rá, hogy megkérdezze a titkosszolgálati vezetőket, mennyire valós a kockázat vagy mennyire blöff a figyelmeztetés.

Lázár emlékeztetett arra, hogy az eseményeket követően Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter felajánlotta lemondását, de ezt Gyurcsány Ferenc nem fogadta el, így Lázár értelmezése szerint magára vállalta a politikai felelősséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.