Belföld

Döbbenet: az egész Quaestor-bűnbandát lebuktatta az Együtt

A jó, a rossz, a csúf, a tolvaj, a kókler és a hazug. Végül kiderült a turpisság.

Történelmi tettet hajtott végre az Együtt: összeterelte egymás mellé a Quaestor-botrány összes érintettjét a legfelsőbb körökből, egymás mellé állította őket a Kossuth téren, és szó nélkül tűrniük kellett, hogy Pápa Levente alelnök elmondja őket mindennek, Sergio Leone-filmekre emlékeztető jelzőket használva. Nem tudjuk, hogy sikerült ezt elérni, mindenesetre lefotóztuk (nem hamisítvány, esküszünk!), a jelenet így nézett ki:


Fotók: Neményi Márton

Pápa ezek után – mérsékelt demagógiafaktorral – előadta, amit az ügyről tudni kell, és bár nem szokásunk leírni mindent, ami egy ellenzéki sajtótájékoztatón elhangzik, ez most mégis jó alkalom arra, hogy áttekintsük a legújabbkori magyar történelem legundorítóbb és legijesztőbb korrupciós botrányát, amelyben több pénz tűnt el, mint amit a Wall Street farkasa egész életében ellopott. Az Együtt most vizsgálóbizottság felállítását követeli, amely egyszer és mindenkorra megvizsgálja, melyik minisztérium mennyi közpénzt tartott gyanús brókercégeknél, hogy azokat – a kisebb befektetők kárára – titokban kimentsék az elkerülhetetlen csőd előtt. Továbbá levélben keresnek meg minden minisztert, hogy válaszoljanak ugyanerre, Pintér Sándor belügyminisztert pedig külön is megkérdezik, „miért kellett rendőröket váltani ebben a szégyenteljes ügyben”.

„Tarsoly Csaba: a tolvaj, aki százmilliárdos összegeket lopott el keményen dolgozó kisemberektől, együttműködve a bűnbanda többi tagjával, úgyhogy, hogy eközben egy offshore-hátterű cég irányította a Quaestort. Így menekítették külföldre a befektetett pénzeket, amiket soha nem fogunk látni.” kattanjon a bilincs, kezdődjék a büntetőeljárás!

„Matolcsy: a kókler, aki annyira meg akarta szerezni magának a felügyeletet, hogy sikerült, de kiderült, hogy ehhez sem ért sajnos. Persze közben mindenkit elkergetett, aki ért hozzá. Az elmúlt másfél évben ugye több vizsgálat is volt a Quaestornál és mindent rendben találtak, sőt novemberben pont a jegybank engedélyezte a vállalat kötvényprogramját. Ezek után föl is emelték a kibocsátott összeget ötvenről hetvenmilliárd forintra, még a haverok is azt hitték, hogy rendben van minden, hiszen a minisztériumok is ott tartották a pénzt. Most persze már Matolcsy sem akarja vállalni a felelősséget. Azonnal le kell mondania és távoznia a közéletből.”

“Polt Péter: a bűnsegéd, akinek a jogszabályok szerint lett volna lehetősége március 9-én zár alá venni a teljes Quaestor-cégcsoportot, de nem tette meg. Ehelyett tíznapos ablakot biztosított a banda tagjainak, hogy kimenekíthessék a pénzt. Ez idő alatt tulajdonost váltott a csoport vezető cége, ezzel biztosítva, hogy az emberek pénzét csak a végelszámolásnál, a legvégén kelljen kifizetni, mert Tarsoly szerint minden más tartozás előbbre való. Polt Péternek le kell mondania és távoznia a közéletből.”

„Szijjártó Péter, a hazug Quaestor-miniszter. Ő tette meg a kudarcos keleti nyitás egyik főszereplőjévé földijét és cimboráját, Tarsoly Csabát, aki így az illiberális demokrácia fellegváraiban, Moszkvában és Isztambulban nyithatott kereskedőházat. Ő kapta azt a jogot is, hogy a haverok meggazdagodására létrehozott letelepedésikötvény-bizniszt irányítsa. A Szijjártó által vezetett minisztériumok biztosan nála tartották a pénzüket, hogy aztán kimenekítsék az emberek elől, hogy nekik ne jusson.” Ki nem találnák: lemondás, távozás!

“Orbán, a bandavezér: kedden akarva-akaratlanul is elismerte, hogy az. Tudott mindent, gyorsan döntött: ki kell venni a pénzt” erre pedig a múlt csütörtöki kormányülésen meg is kérte a minisztereket – legalábbis azt, hogy nézzenek utána, melyik hivatal hol és mennyit tárol. Azaz a fent elmondottak a közpénzről mind igazak. „Elismerte tehát, hogy közintézmények pénzt tartottak brókercégeknél ahelyett, hogy az erre létrehozott Államkincstárnál tették volna ezt”, amely ráadásul ingyen tette volna mindezt, szemben Tarsolyékkal, akik a profitért – még ha igaz is, hogy a számlavezetésért nem kértek díjat.

Közben azért gyanús lett, hogy valami nincs rendben a felsorakozott politikusokkal és más bandatagokkal. Aztán ez történt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik