Belföld

Kövér a sajtószabadságról oktat

kövér lászló (kövér lászló)
kövér lászló (kövér lászló)

Az Országgyűlés elnöke szerint csak pártos sajtó van ma Magyarországon, míg a közmédia középen állhatna, de a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett – derül ki a a Magyar Katolikus Rádió Találkozások című műsorából. Előkerült Simicska és a kormányzati kommunikáció csődje is.

A sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták és ahogy a demagógok hirdetik, már régen nem létezik, ma a tulajdonos szabadsága létezik, hogy a saját maga arcára, képére formálja a saját nyers érdekei szerint az adott médiumot – mondta Kövér László.

Hol van Simicska a sorrendben?

Mégis egyfajta képmutató megközelítéssel csak az államtól féltik a sajtó szabadságát, és nem hajlandók tudomást venni arról a jelenségről, amelyben nem Simicska Lajos az első számú szereplő a fontossági sorrendben – közölte.

Kövér László azt mondta: felfogásában a sajtószabadság nem az újságírók szabadságát jelenti arra, hogy mindenféle megkötöttség nélkül bármit bárkiről bármikor leírhassanak.

A sajtószabadság a híreket fogyasztó polgárnak a szabadsága arra, hogy a sajtón keresztül a valóságot és összefüggéseket a lehető legobjektívebben megismerhesse – tette hozzá.

Huszonöt éve Magyarországon a sajtószabadságot az újságírók és a tulajdonosok úgy értelmezik, hogy az ő szabadságukra vonatkozik, arra, hogy a valóságot ne megismertethessék, hanem alakítsák, a politikai szereplők közé kéredzkedjenek anélkül, hogy választáson estek volna át – mondta a parlament elnöke.

A blogokat nem sorolta a sajtó szereplői közé, mint mondta, azokat a “mocskolódás szabadságának részeként” könyvelte el a maga számára.

A Népszabadság pártlappá süllyedt

Kövér László beszélt arról is, semmi baj, hogy az ATV elfogult a baloldal javára, hogy a Népszava “pártos revolverlap”, de az már inkább sajnálatos, hogy a Népszabadság, amelynek sokkal nagyobb mozgástere volt a kilencvenes évek elején, szintén pártlappá süllyesztette magát, és beszorította magát a balsarokba.


Fotó: MTI 

De ez szabad döntés – mondta. Azzal sincsen és volt semmi baj, hogy a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet kifejezetten kormánypárti megközelítésből próbálta meg a híreket értelmezni, és a Hír TV-vel hasonlóan ez a helyzet.

Ehhez képest kellene legyen középen az a mértékadó média, leginkább a közmédia, amelyik nem vádolható sem egyik, sem másik irányban való elfogultsággal. Ha valaki bekapcsolja, és nem akar máshonnan tájékozódni, akkor biztos lehet benne, ami elhangzik, az a valóság része és többé-kevésbé pártatlan – fejtette ki.

Nem elégedett a köztévével

A házelnök szerint ez az egyensúly sosem volt igazán meg, és most azzal, hogy a jobboldalon a Magyar Nemzet és a Hír TV megítélésük szerint kiesett a szerepéből, végleg felborult, és ebben a közmédia is nehezebben fogja megtalálni a helyét.

Kövér László azt mondta, hogy a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett.

Közölte: számos, a minőségre és a politikai pártatlanságra vonatkozó kritikája és megjegyzése is lenne, de hagyni kell még egy kis időt, hogy az új helyzetben megtalálják a helyüket.

Szerinte a közmédiának az a feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb, elfogultságra ugyan hajlamos, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.

Kitől lehet elvárni, hogy a kormány álláspontját közvetítse az emberek felé, ha nem a közmédiától? – tette fel a kérdést.

Becsődölt a kommunikációs stáb

Kövér László azt gondolja, ez elvárás, és ez még a BBC-nél is így van tudomása szerint. Mint mondta, ott egyharmadban a kormánynak, egyharmadban a kormánypártoknak és a maradék egyharmadban pedig az ellenzéknek kell lehetőséget adni. Ennek szerinte kormánytól függetlenül érvényesülnie kell.

Kitért arra is, hogy az oktatásban az a rendszer romlott el, amely 15 éve még talán jól működött.

Azt, hogy az irány jó-e, amit vettek, az idő dönti el – jegyezte meg, hozzátéve: az a politika nem lesz sikeres, amely azt hirdeti, kevesebb munkával több pénzt lehet keresni.

Az útdíjról azt mondta: a támadások, amelyek érték őket – saját kommunikációs hibáikból fakadóan – csak arról szóltak, hány ember életét lehetetlenítik el, és nem arról, hogy a döntő többségnek a megyei matricarendszer jó.

Ez egy sikertörténet, a kommunikációs stáb csődje, hogy nem sikerült azt csinálni belőle – mutatott rá, hozzátéve: a kormány kommunikációs apparátusa nem működött jól, és hibás volt az előkészítés is.

Kövér László felvetette a kérdést: miért nem lehetett az újságíróknak tárgyilagosan, előítélet-mentesen feltenni a kérdéseiket, hogy bár a kormány hibázott, de az állampolgár a valóságot tudhassa meg? A házelnök a helyzet kialakulásáért a kormány hibája mellett a valóságról torz módon tudósító média felelősségét is felvetette.

Kövér László szerint az időközi választások nagyon fontos hőmérői a közhangulatnak, de szerinte sok mindent nem jeleznek előre.

2006 előtt minden időközi voksolást megnyert a Fidesz, az országgyűlési választáson ugyanakkor veszített – emlékeztetett. Kövér László reméli, 2018-ra nyugodtabb közhangulat alakul ki, amelyben az emberek alaposan mérlegelve, felelősen szavaznak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik