Belföld

Új főszerkesztőt neveznek ki a Hirado.hu élére

Hirado(960x640).jpg (híradó, köztévé, )
Hirado(960x640).jpg (híradó, köztévé, )

A Pécsi Újság korábbi főszerkesztője, Pauska Zsolt lett a Híradó.hu főszerkesztője – írja a Kreatív.hu.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) március 23-tól, vagyis hétfőtől Pauska Zsoltot nevezte ki a Híradó.hu főszerkesztőjévé – erősítette meg a közmédia a Kreatív információit.

Pauska 2012-ben vívott ki országos ismertséget, amikor ötvenezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt, ám azóta valahogy eltűnt, a Hír TV szerint plágiumgyanús szakdolgozatát. Gyurcsány akkor beperelte a lapot, öt keresetből egyben adott neki igazat a Pécsi Törvényszék, amelyben helyreigazításra kötelezte a Pécsi Újságot – derül ki a Kreatív.hu cikkéből.

Karrierjét a pécsi Dunántúli Naplónál kezdte 1986-ban. 1997-től a lap főszerkeszője volt, ahol 2006-ban saját maga kezdeményezte a távozását. Időközben 2004-től részt vett a Reggel létrehozásában is, amelynek 2005 májusától egészen őszi megszűnéséig szintén a főszerkesztője volt.

Ezután még 2006-ban létrehozta az Equator Média nevű céget, amelyen keresztül kiadta a Pécsi Újságot és annak online változatát, egyben a lap főszerkesztője is ő lett. A 2010 áprilisi kormányváltást követően Pauska egyre többször állt ki publicisztikáiban a kormányzat mellett és az ellenzéket valamint az Európai Uniót kritizálva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik