Belföld

Már két Quaestor-károsult lett öngyilkos

quaestor (quaestor)
quaestor (quaestor)

Az ATV-ben egyik társuk azt mondta, sokaknak ragadt bent egy élet munkája.

„Hihetetlen történetekről hallunk. Tudunk olyanról, aki az örökségét adta el, és azt fektette be, majd a hozamból gondozta szüleit. Sokak szorultak bent egy élet munkájával. Sajnos két öngyilkosságról tudunk már” – mondta egy Questor-károsult, aki több társával együtt Facebook-csoportot alapított, hogy nyomon kövessék az ügy fejleményeit.  

Kálmán-Pikó István nem érzi felelőtlennek magát a befektetés miatt. Nem hinné, hogy ő hibázott, hiszen a Quaestor régóta a pénzpiacon tevékenykedett, csődje ezért érte derült égből villámcsapásként. „A ’90-es évektől ismerem a céget. 1998- 2000 magasságában találkoztam a kötvényprogramjukkal, a Quaestor akkorra már 15 éves múlttal rendelkező, megbízhatónak tűnő cég volt” – tette hozzá a károsult.

Szerinte az ügy hangsúlyosabb része a pénzügyi felügyelet felelőssége: „Hogyan lehet az, hogy a felügyelet ennyi éven át mindent rendben talált? Ha a látókörükbe került a Quaestor, hogyhogy nem vették észre a visszaéléseket” – kérdezte.

A Quaestor-károsultak zárt Facebook-csoportja levelet írt Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, Polt Péter legfőbb ügyésznek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. Azt követelik, hogyha az állam felelősen akar eljárni a károsultak ügyében, akkor ne csak – a hasonló eseteket elkerülendő – szigorú szabályozás bevezetésével, hanem, ha másként nem lehetséges, állampapírokkal kárpótolja a befektetőket.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik