Belföld

InfoRádió: Az OPNI helyén épülhet az új fővárosi kórház

Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell kidolgoznia a részleteket, az InfóRádió információi szerint a beruházás 30-40 milliárd forintba kerülhet.

A 40 hektáros területen álló épületet teljes egészében felújítanák is kibővítenék, egyúttal feltámasztanák az egykori pszichiátriai és neurológiai ellátást is. Az új kórház legalább 1000-1500 ágyas intézményként működne, hogy egy nagyszabású sportesemény sikeres magyarországi pályázata esetén hatalmas tömegek rövid időn belüli ellátását biztosítani tudja – írják.

Máshol is megépülhet

A minisztérium által kevésbé támogatott ötletek között van a Kelenföldi Pályaudvarhoz közeli üres telkek egyike, illetve a Kútvölgyi tömb és annak bővítése egy új épülettel a Semmelweis Egyetemmel közös beruházásként, de szóba került a Sportkórház felújítása is, bár az InfoRádió úgy tudja, a kis ágyszám, és a szintén kis méretű diagnosztika és labor miatt ezen beruházás megindításának kevés az esélye.

Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell elkészítenie a részletes előterjesztést helyszínekkel, költségszámításokkal, a kormány várhatóan még tavasszal dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik