Belföld

Szél lehülyézte Lázárt – halálos bacilus a Házban!

parlament (parlament)
parlament (parlament)

Rogán beszólt a rendőrségnek, és törvényt nyújt be a "bűnös brókervagyonok" elkobzásáról. Bíbor iszap kicsap, szarvas inal, röpül a főkapitány, szoptatni jó. Élőzünk a t. Házból.

16.11 Az ülésnek vége

Menj(etek) békével!

 

16.04 Ketten ülnek a patkóban – egyik állva alszik, másik ülve húny

Egyik LMP-s olvas föl a másik LMP-snek, Ikoty Scmucknak. “…a vasút országszerte gyalázatos állapotban van, de a Balaton partján különösen.”

Aztán Scmuck Erzsébet olvas föl Ikotynak. Szalmabálákról! “…a tűz ezeket is elérte.”

És most – vaze – Ikoty is kimegy!

Így nem hallhatja, hogy “egy nagyobb kupac avar elégetése során több szennyezőanyag kerül  a levegőbe, mint kettőszáz ötven autóbusz husznnégy órás működése során.”

Ez tényleg beszarás: Scmuck egyedül ül bent, vele szemben a pulpituson a levezető elnök, lent két gyorsíró.

Sírunk. Hol az M1?!

 

15.57 A szoptatás jó

Sőt az IQ-t is növeli. Erről Vágó Sebestyén beszél egy kutatás eredményeire hivatkozva.

Amíg a tápszerekhez támogatással juthatnak hozzá az édesanyák, addig a szoptatást segítő, tejfakasztó szerek, gyógynövények, eszközök esetén ez nincs így – amit kifogásol a jobbikos politikus. Alighanem igaza van.

 

15.44 Lelőtt roma

A múlt héten Örkényben, rendőri intézkedés során lelőtt férfi ügyében szólal föl Teleki László, az MSZP roma származású képviselője. “Nem rasszizmust kiáltok”, mondja, de azért hozáteszi, a rendőrség úgy általában másképpen, szigorúbban jár el a romák, mint a nem romák ellen. Kérdi: “Számíthatunk-e az örkényi eset tisztességes kivizsgálására?”

A Jobbikból heten ülnek bent, nem röhécselnek, nem szólnak be Telekinek – s mi ennek örülünk.

 

15.14 Kórházi kár

Annyira kispályás, szánalmas poénkodás, hogy a szarvasok után Varjúról szólunk, de nincs mit tenni, a DK-s képviselő napirendizik éppen, és a jászberényi kórházat félti.

“Vallják be, hogy az az átalakítás, amit önök véghez vittek, az azok ellen a beszállítók ellen szól, akiket önök ebbe a helyzetbe hoztak!” Ilyen mondatokat hallunk Varjútól, aki dicséri a kórházi beszállítókat, “akik nélkül nem működne az egészségügy”.Ha jól értjük, azt szeretné, hogy a kormány fizesse ki a kórház beszállítói tartozását. Ezzel zár: “Önök tartoznak a betegeknek, az orvosoknak, az ápolóknak! Adják meg a tartozásukat!”

L. Simon válaszol: “Nem kell idegeskedni!”

Az államtitkár adatai szerint még egy SZDSZ-es polgármester kötött “a kórház számára előnytelen szerződést” a beszállítókkal, amit 2008-ban egy szoci városvezető mondott fel; a kár, L. Simon szerint, 750 millió forint.

Hogy most akkor ki fizet kinek, nem derül ki.

 

14.59 Nemcsak a baci a veszélyes, hanem a bovden is

Erre a szoci Kiss László hívja föl a figyelmet “Lábodi szarvasroham – újabb állatkínzás?” című napirend utánijában.

Ugye önök is látták a minap az úttesten átcsörtető szarvascsordáról készült videót? Kiss, szakemberekkel folytatott beszélgetések során arra jutott, hogy ilegális agancsgyűjtők üldözhették a vadakat.

A trófeagyűjtők módszere, hogy “bovdeneket, drótokat” feszítenek ki a vadak elé, abban bízva, hogy a fémszál lesodorja a jószágok fejdíszét. Ami lopás, ugyanis a hullott agancs a területi vadásztársaság tulajdona, az állatok üldözése pedig kínzásnak minősül, a hajsza pedug veszélyezteti a közlekedést.

“Agancsonként gyilkolnak meg, kínoznak meg, gyengítenek meg állatokat!” – így emeli fel vadbarát szavát Kiss.

Az államtitkári válasz ezúttal a köszönömről szól.

Emlékszik valaki olyanra, hogy ellenzéki kérdésre baráti kormánypárti reakció lett volna a válasz? Na, ez most egy ilyen. Vadak kellettek ehhez is.

Íme.

 

14.44 Írjuk föl, hogy március 24. a tuberkolózis világnapja

A vérerek bús ágbogán
Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán…
…Levánnyad róla, mint a bús,
Elomló lomb, a gyenge hús…

A bordák közé aggatott
Tüdőt, mit bús kór lyuggatott,
S melyből, ha néha… vér
…… feltör, és ajkamig ér
…….. bíbor iszap
……….. kicsap.

Lukács László György doktor (Jobbik) olvas fel Tóth Árpádot, majd számolatlanul sorolja az ebben a betegségben elhalt, ettől szenvedett magyar s külföldi művészeket.

DrLLGY zárómondata: “Álljon péda, hogy a TBC elleni készenlét mindig fontos.”

Van fogalmuk, mit válaszolt erre Rétvári államtitkár? Ezt: “Hazánkban biztonságos a tuberkolózis epidemiológiai helyzete.”

Jó hír!

 

14.29 Nem is Szél hülyézte le Lázárt…

…hanem Lázár hülyézte le saját magát, s Szél csupán felelevenítette Lázár önlehülyézését.

Nem hagyott nyugodni minket ez a hülyézés, s amint láttuk, hogy Szél kiszáguld a patkóból, utánavetettük magunkat a karzatról. Sajnos, mire leértünk, neki már bottal üthettük lába nyomát, de főnökével, Schiffer Andrással sikerült szót váltani. Tőle tudjuk, hogy Lázár egy korábbi ülésnapon, szintén egy MET-es kérdésre válaszolta azt, hogy “ez nekem meghaladja a szellemi képességeimet”.

Hát így. Nem tudtuk, utánajártunk.


Fotó: MTI

14.17 Szél lehülyézte Lázárt

Lázárnak “meghaladja a szellemi képességeit”, hogy felfogja, mi folyik a MET nevű cégben – ezt Szél Bernadett állítja az áramkereskedő cég magyarországi üzletmenetét bolygatva. Majd azt kérdezi Aradszky államtitkártól, hogy “az árampiacon kapott-e közvetetten vagy közvetlenül kedvezményt a MET”.

“Nem kapott…. Minden rendben van.” Ez Aradszky válasza.

“Mégis mi van itt?! Ez gadaságilag abszurd történet” – így Szél.

Az azonnali címe amúgy “A MET már az Országgyűlésbe is betette a lábát?” címet viseli, és leginkább azt firtatja, hogy miért egy maszek cégtől veszi a Parlament a maga kivilágításához az áramot.

Arról, hogy Lázár hogyan került az áramkörbe, bevalljuk, fogalmunk sincs.


Fotók: Pál Anna Viktória

14.04 Józan. Paraszti. Ész

“Tudják, mi nincs önöknek? Józan paraszti eszük!” A szocialista Bangóné rója ezt föl a kormánynak – na, miért? – a vaárnapi zárva tartás, pontosabban a “vasárnapi munkavégzés tilalma” miatt.

A válaszadó Tállai szerint a kormány alaposan tanulmányozta a helyzetet, a környező országok ezirányú tapasztalatát, és bölcsen döntött. Bangónénak ajánlja, balos politikusként tartsa szem előtt a dolgozó anyákat, kik mostanáig vasárnaponta hajnalban keltek, “nem tudták megfőzni a vasárnapi ebédet, nem tudták felkészíteni a gyereküket”, bezzeg most, bár hétköznapokon többet melóznak, legalább a hét utolsó napját családi körben tölthetik.

 

13.56 Ameddig a Föld kerek

“Az MSZP-nél az üléspont határozza meg az álláspontot?” Ez a kérdése, vagy inkább állítása a fideszes Witzmann Mihálynak, aki a fideszes főminisztert, Lázár Jánost azonnalizza. Brókereznek egy sort, Witzmann azzal zárja felszólamlását, kéri a kormány, továbbra is a jelenlegi elszántsággal végezze munkját, “hogy a brókerek soha többé ne lophassák el az emberek pénzét”.

A mondandó nagyjából az, hogy MSZP=brókerek=tolvajok.

 

13.24 Zöld  a szívünk!

Nem, nem a tegnapi, az MTK fölött aratott Fradi-diadalról van szó.

Míg mi rogánoztunk, leperegtek az azonnali kérdések. Egyetlen képpel azért megajándékozzuk önöket, az imént hallottuk a teremből: “Pannónia zöld szívében” osztrák vadászok bérelnek olcsón erdőterületet, ami nem jó. (Forrás: Ander Balázs, Jobbik.)

 

13.01 Melózzatok! Ezt üzeni Rogán a rendőrségnek

Az is az alább már idézett sajttájon hangzott el Rogán szájából, hogy “gyors munkavégzést várunk el a hatóságoktól”. Mármint a bűnüldöző hatóságoktól.

A parlament annyit tehet – így a frakcióvezető -, hogy lehetőséget ad a brókervagyonok zárolására, de a simlisek lefogása, bilincsbe verése már a nyomozók feladata. Hamar, hamar!

 

12.59 Bukott brókercégnél dolgoztál? Gatyára vetkőztet Rogán

Buknak a bűnöző brókerek, bukik a cég, a tulajdonosok, a céget jegyző személyek, az igazgató tanácsok és a felügyelőbizottságok tagjai, buknak a könyvelők, valamint a könyvvizsgálók. Hamarosan ők egytől egyig a saját vagyonukkal felelnek a cég gazemberségeiért. Ezt az imént részletezte sajttáján Rogán Antal.

Megvan a menetrend is. Rogán még ma beterjeszti a törvényjavaslatot, holnap viszi az általa vezetett a gazdasági bizottság elé, aztán négyötöddel dönthet a Ház a sürgősségi tárgyalásról (aligha lesz képviselő, ki ellenszegül), így március harmincegyedikére elfogadott törvénnyé simogatódhat a javaslat.

A remélt passzus lehetőséget ad majd a vagyonok zárolására, sőt arra is, hogy a nyomozó szervek vizsgálják a “botrány kirobbanása óta történt céges döntéseket”, s ha azok olybá tűnnek, hogy a vagyonkimentést szolgálták, semmissé tehetők.

 

12.16 Tukacs a jobbikos Apátival beszéli meg az ügyet

Aztán kimegy a folyosóra. Meglessük…

És meg is találjuk. Több verzió van, az első, hogy egy fideszes haragosa, ismert helyi politikus rúgatta ki, a második pedig az, hogy “túlzásba vitte a nyomozást az ukrán határ mentén most is virágzó állampolgársági bizniszben, de ez csak pletyka”.

 

12.12 Mi lett a kapitánnyal?

Sz-Sz-Bereg megye rendőrkapitánya a minap magas polgárőr kitüntetést kapott, aztán meg indoklás nélkül felmentették – ezt teszi szóvá a szocialista Tukacs István. “Ez nagyon, nagyon gyanús!”

Válaszában Kontrát államtitkár köszöni a szabolcs-szatmáriak támogatását a bűnüldöző munkához. Aztán arra világít rá, hogy a rendőrség személyzeti ügyei nem politikai kérdések, valamint hogy egy megyei főkapitány bizony indoklás nélkül felmenthető.

Na de miért rúgták ki szegényt? (Majd a folyosón megkérdezzük Tukacsot, mit hallott.)

 

12.04 Veres vasárnap

Na de naftalinba a veres nyakkendőt. Tudósítsunk inkább arról, hogy – némiképp rendszerkompatibilisen – idebent már (ismét) a vasárnapi zárva tartáson megy a hirig.

 

11.57 Lent, hol a tölgyek

A minap ugye eldőlt, hogy átneveződik az utolsó Ságvárik egyike, a szegedi, Ságvári Endréről elnevezett gimnázium. Volt nagy botrány, a helyi tesitanár mondott vadakat, mindhiába.

A Házban is előkerül az ügy, nem először, de tán utoljára – a szoci Szabó Sándor vezeti elő, válaszában Rétvári államtitkár simogatja meg a balos buksit.

Az illegalitás vörös reakciója alább.

 

11.52 Arra válaszolnak, amire akarnak

Schiffer András azon dühöng, hogy a kormánypártiak nem a napirend előtti kérdésekre válaszolnak (pedig arra kellene), hanem a saját szövegüket nyomják. A politikus kéri a levezető elnököt, Hiller Istvánt, tegyen már valamit. Hiller azt teszi (azt mondja): majd a házbizottság előtt megtárgyalják az ügyet.

Schiffer elégedetlen.

 

11.44 Rogán: Még ma benyújtom

Egymillió-hétszázezer – ez a szám hangzik el (közel) egymillió-hétszázezerszer Rogán Antal napirend előttijében, annak kapcsán, hogy ennyi devizás hitelszerződés után fizetnek hamarosan a bankok az ügyfeleknek: 15 százalék már mrciusban pénzéhez jut, a többieknél áprilisban pittyeg az sms. Ha késlekedik a bank, bizton számíthat büntetésre.

Ismét előjön, hogy “a brókerek magánvagyonukkal is feleljenek döntéseikért”, erről, egész pontosan a vagyonok zárolhatóságáról törvényt kell hozzon a ház, s azt is lehetővé kell tenni, hogy a kimenekített vagyon is “visszaszerezhető” legyen. Erről még ma törvényt nyújt be Rogán, s kéri a sürgősségi tárgyalást.

Rogán arról is beszél, hogy “nagyon meg kell szigorítani” a magyar brókercégek ellenőrzését, hogy “a Wall Street magyar farkasai” ne garázdálkodhassanak szabadon.

 

11.34 A politikusok is a vagyonukkal feleljenek!

Ezt Vona Gábor forszírozza annak kapcsán, hogy fideszes kollégája, a Rogán frakcióvezető a múlt héten ugyanitt azt javasolta: a brókerek személyes vagyonukkal is feleljenek cégük ügyleteikért.

Vona ezredszer is indítványozza, hogy a képviselők családtagjainak vagyonnyilatkozata is legyen nyilvános.

 

11.27 Nééézz, nézz az ég felé!

Olykor régi nyalánkságokkal is szolgál a napirend előttiekszénhidrátbombája. Ezúttal Schiffer András a cukrász: a Malév-sztorira kérdez rá. Fónagy államttkár válaszol, sorolja, mi minden történt a magyar légitársaságal. Schiffer akasztja őt: “Lepaktáltál velük!” Ezt kiabálja be Fónagynak.

Viszkink nincs, Charlie sincs a telónkon, így sütivel kedveskedünk olvasóinknak.

 

11.16 Dobálják Tarsolyt

“A te Tarsolyod!” “Nem, a tiedé!” “Nem!” “De!”

Nagyjából így foglalható össze a quaestoros botrány pártos kezelése, illetve a politikusi menekülés a fekálialavina elől.

Most épp a szoci Lukács Zoltán követeli az egykor erős balos kapcsolatokkal bíró Tarsoly Csaba letartóztatását, feltételezve: azért van még mindig szabad lábon a bizniszmen, mert “most tünteti el a papírokat”.

Megint L. Simon válaszol, így: “Önöket nem a szeretet, az együttérzés hatja át, hanem a gyűlölet tartja össze.”

L. Simon “sátáni vigyort” lát a balosokon.

Amúgy jelen napirend előtti eredetileg a vasárnapi zárva tartásról szólna, de azt csupán karcolják a kardozók.

 

11.11 Buli a gyilkos néppel – Gőgös, kérjé’ bocsánatot

L. Simon nagyon hosszú szöveget olvas fel, így van időnk elmesélni, hogy szűk fél órája belehallgattunk a jobbikos Apáti István sajttájába. A politikus azt követelte, hogy a szoci Gőgös Zoltán kérjen bocsánatot a komplett azeri néptől. Az előzmény: Vona Gábor a minap azeri népművészeket látott vendégül szülővárosában, Gyöngyösön, mire a szemfüles Gőgös azt találta kérdezni, “hogyan sikerült a buli a baltás gyilkos népével”. Ráadásul beszéd közben a magáról megfeledkező szoci pisztolyt formázott a kezéből.

Ilyenek vannak.

 

11.04 L. Simon Hamlet lett

Ráadásul fideszes, ööö kádéenpés napirend előttivel nyit a törvényhozó buli, Firtl Mátyás “Európai Örökség címet kapott a Páneurópai Piknik Emlékpark” címmel altatja a mezőnyt, Sopron dicséri.

Az időközben a terembe érkező, s hamleti pózba szökkenő L. Simon államtitkártól kap választ és köszönetet a méltató firtli mondatokért.


Vagy nem lenni?
Fotók: Pál Anna Viktória

 

11.01 Tesz a fidesz a B-hét hétfőjére

3, azaz három mfideszes mezei képviselővel kezdi hétfői ülését a t. Ház. Szociból hét, jobbikosból hat, LMP-sből egy fő van jelen.

Nem kell meglepődni, ez az új ülésezési rend szerinti B-hét. (Na, jó, azért meg lehet lepődni.)

Az új ülésezési rendben az A-hét maga a pezsgés, a B-hét a halál. Nem félünk a haláltól. Élőzünk a t. Házból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik