Belföld

Ságvári-gimnázium: a diákok is tiltakoznak

ságvári kitűző (ságvári kitűző)
ságvári kitűző (ságvári kitűző)

Kitűzőkkel „tüntetnek” a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákjai az iskola átnevezése ellen.

Ságvári Endre neve a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint „XX. századi önkényuralmi rendszer fenntartásához kapcsolható”, noha 1944-ben, harmincévesen vesztette életét a német megszállás alatt. Amikor a csendőrök– mint illegális kommunistát – el akarták fogni, pisztolyt rántott és megsebesítette őket. Visszalőttek – Ságvári és az egyik csendőr belehalt sérüléseibe. 1945 után szobrokat, emléktáblákat állítottak neki, közterületeket is elneveztek, de ezek nagy részét 1990 után elmozdították vagy átnevezték.

A szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumon rajta maradt a név. Az egyetemi fenntartású intézmény az egész országban ismert és elismert – a tanárok, egykori és jelenlegi diákok, valamint sok szegedi számára a Ságvári név már nem az antifasiszta ellenállót jelenti, akiből a kommunizmus ikont csinált, hanem egy erős márkanevet.

A jelenlegi és egykori diákok tiltakozó Facebook-oldalt indítottak, amihez több mint tízezren csatlakoztak – számolt be az RTL Klub. A 37 éve az iskolában tanító Barok István szerint csak még erősebbé vált a ságvárisok ragaszkodása a névhez, mióta megint felmerült az átnevezés ötlete, más gimnáziumokból is melléjük álltak. „Ságvári ad infinitum”, vagyis „Mindörökké Ságvári” feliratú kitűzőt viselnek a tanárok és a diákok is, de készült “Ságvári, szeretlek” feliratú változat is.

Szabó Sándor szocialista képviselő a Parlamentben fordult kérdéssel a KDNP-s Rétvári Bence államtitkárhoz az ügyben – szerinte törvényi felhatalmazás nélkül, erővel akarja végigvinni az átnevezést a kormány. Rétvári szerint idáig nem okozott gondot egy átnevezés sem, példaként említette az ELTE Trefort Ágoston gyakorlógimnáziumát, ami korábban szintén a Ságvári nevet viselte. Ettől még nagyon jó gimnázium maradt – mondta.

A Magyar Tudományos Akadémia annyit ígért, hogy álláspontjukról még ezen a héten közleményt küldenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik