Belföld

Prostituáltakat segített vízumhoz a letartóztatott Kiss Szilárd

kiss szilárd (kiss szilárd)
kiss szilárd (kiss szilárd)

Az Index szerint orosz alvilági kapcsolatai miatt találták kockázatosnak Kiss Szilárd korábbi agrárattasé alkalmazását a nemzetbiztonsági átvilágítás során. A lap szerint Kiss bűnözőket és prostituáltakat segített schengeni vízumhoz.

Orosz alvilági kapcsolatai miatt bukott meg a nemzetbiztonsági átvilágításon Kiss Szilárd korábbi moszkvai agrárattasé, akit csalás miatt tartóztattak le korábban – írja az Index. Kiss a moszkvai nagykövetség agrárattaséjaként dolgozott 2013-ban, a vizsgálat idején. A jelentés kézhezvétele után Martonyi János külügyminiszter eltávolíttatta, illetve kitiltotta a moszkvai nagykövetség környékéről Kisst. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azonban mégis tovább alkalmazta: miniszteri megbízottként a keleti gazdasági kapcsolatokért felelt – megbízási szerződése miatt így már nem kellett átesnie újabb átvilágításon.

Az Index szerint a moszkvai nagykövetségen már szinte legendás volt, hogy Kiss intézte a vízumokat rengeteg prostituáltként dolgozó nőnek. A történetek szerint többször megelégelte több dolgozó és vezető ezt a gyakorlatot, de mindig ők húzták a rövidebbett: Kiss tovább üzletelt, őket pedig eltávolították. Több ilyen “kurvavízummal” rendelkező nőt lekapcsoltak később Spanyolországban és Németországban. Az itteni hatóságok jelezték a magyarok felé: figyeljenek oda jobban. Körözött bűnözőket is fogtak el Magyarország által kiállított schengeni vízummal.

Kiss vízumügyeire konkrét adat is van: egy 2012-13-as belső vizsgálat megállapította, hogy az attasé jelentős számú útlevelet vitt be a konzulátusra. Egy másik, 2011-es dokumentum szerint Kiss 80 ezer eurót (akkori árfolyamon megközelítőleg 20 millió forintot) fogadott el egy orosz üzletembertől azért, hogy vízumhoz segítse az üzletember barátait. Kiss másfél évvel ezelőttig 2500 vízum megszerzésében segíthetett.

A vízumközpont magánkézbe adása mögött is az volt a cél állítólag, hogy kifehérítsék a korrumpálódott vízumkiadásokat, ami azért érdekes, mert ez így Kiss közvetlen érdekeltségébe került. A vízumközpontot tavaly novemberben a brókerbotrány egyik főszereplője, a többségi tulajdonos Quaestor-vezér Tarsoly Csaba, Szijjártó Péter külügyminiszter és a társtulajdonos Jelena Cvetkova, Kiss Szilárd felesége adta át. Az intézmény a szintén Tarsoly érdekeltségébe tartozó moszkvai magyar kereskedőházban kapott helyet.

Ráadásul egy kormányzati forrás szerint Kissnek vagy feleségének köze lehet az orosz tikosszolgálatokhoz, így a vízumközpont jelenleg “lyuk a schengeni pajzson”, melyen keresztül akár terroristák vagy kémek is vízumhoz juthatnak. A schengeni csatlakozás óta Magyarország kétmillió vízumot adott ki, ebből 400 ezret Moszkvában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik