Belföld

Egyetemeken politizálna a Fidelitas

Nem támogatják az egyetemi vezetők a Fidesz ifjúsági szervezetének kezdeményezését, amely szerint a Fidelitas bevinné a jelenleg tiltott pártpolitizálást a felsőoktatási intézményekbe – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet hétfői számában idézik Mezey Barnát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorát, aki szerint a hallgatók közéleti érdeklődését igyekeznek kielégíteni, de az egyetem vezetőségének hosszú távú tapasztalata, hogy a pártpolitikát ki kell zárni az iskolából. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora sem támogatná a Fidelitas ötletét. Péczeli Gábor szerint hallgatói érdeklődés sincs az iskolai politizálásra. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora mindezt azzal egészítette ki: amelyik diákot érdekli a közélet, a szabadidejében, az iskolán kívül is megtalálja azt. “Az iskolai politizálás tragédiához vezetne, nem véletlenül tiltott” – fogalmazott.

A Fidelitas új elnöke, Böröcz László elmondta: a fiatalok jelentős része nem foglalkozik a közélettel, ezen szeretnének változtatni. A lap megkérdezte a Societast, az MSZP ifjúsági szervezetét az ötletről. A fiatal szocialisták nyitottak a párbeszédre, közleményükben megjegyezték: sokkal súlyosabb gond, hogy hogy tíz középiskolásból kilenc ma úgy gondolja, hogy külföldön fog munkát vállalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik