Belföld

Száz helyszínen fognak tüntetni a kormány ellen

Az MSZP, a DK, az Együtt és a PM képviselői megállapodtak: száznál több településre szerveznek korrupcióellenes demonstrációt áprilisban.

Az időpont valószínűleg április 19. lesz, bár ezt még nem véglegesítették – írja a nol.hu. A pártok koncepciója szerint minden helyszínnek lesz egy felelőse: a vidéki helyszíneket a pártok kaphatják, azonban Budapesten és valószínűleg Pécsen is civilekre bíznák a tüntetés megrendezését.

Az országos akcióra Juhász Péter, az Együtt alelnöke tett javaslatot. Eredetileg jövő szombati időpontot javasolt, de a PM és részt venni kívánó civilszervezetek is azt jelezték: tíz nap nem lesz elég a szervezésre. A rá következő hétvége Húsvét, majd április 12-én a tapolcai időközi választásokra szeretnének koncentrálni, ezért lett a legvalószínűbb időpont április 19.
A tüntetésekhez egységes arculatot terveztek, ezen egy áthúzott korona látható az “Országos tüntetés a korrupció kormánya ellen több mint száz településen” felirat alatt.

 

A négy ellenzéki párt az LMP-t is bevonta volna a szervezésbe, de az ökopárt ezt elutasította, mondván, nem vállalható, hogy egy rendezvény keretében tüntessenek a korrupció ellen olyan szereplőkel, akik „néhány éve még egy ugyancsak korrupt kormány működtetői voltak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik