Belföld

Debrecenbe költözhet az agrárminisztérium

földművelésügyi minisztérium (földművelésügyi minisztérium, )
földművelésügyi minisztérium (földművelésügyi minisztérium, )

Tavaly már tényként kezelték a székhelyváltást, az év végére azonban elhalt a folyamat. Most újra felmelegíthetik a tervet.

Mégis vidékre költözhet a Földművelésügyi Minisztérium – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az erről szóló előterjesztésben az áll, hogy már jövőre Debrecenben működhet a tárca. Döntés még nem született, de a tervezet hamarosan a kormány elé kerül.

Debrecen mellett az szólhat, hogy az ország második legnagyobb városa, ráadásul az agrárium egyik központjaként tartják számon. Ugyanakkor nem mondható el róla, hogy az ország bármely részéről olyan könnyen megközelíthető lenne, mint Budapest.

Az agrárminisztérium a tavalyi kormányalakítás után kapott utasítást arra, hogy vizsgálja meg a Debrecenbe költözés lehetőségét. Nyáron már mindenki tényként közölte a költözést, az év vége felé azonban lelassultak az események és úgy tűnt, hogy a terv elhalóban van.

A kormányzat decentralizálásának során eddig egyetlen államtitkárságot helyeztek vidékre, a Miniszterelnökséghez tartozó agrár-vidékfejlesztési államtitkárság január óta Kecskeméten működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik