Belföld

Török Gábor nekrológja

török gábor (török gábor, )
török gábor (török gábor, )

„A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.”

Török Gábor „Nekrológ” című írásában felsorolja a tetteseket, azokat az elemzőnek látszó termékmenedzsereket, pártkatonákat, akik tudják, hogy „a nyilvánosságban minden kimondott szónak jelentősége van”. Szerinte az „elemzők készen kapott politikai panelekből építkeznek, az igazán hatékony esetben előre ismerik magát az eseményt is, amelyről majd véleményt mondanak, s amikor beszélnek, kizárólag a politikai szereplő érdekében teszik. (…) Övék a jelen és persze a jövő, sokáig itt lesznek velünk”.

Az elemző elismeri, maga is tévúton járt, amikor csaknem másfél évtizeden át azt hitte, hasznos a nyilvánosságnak, ha nemcsak politikailag motivált mondatokat kap, „hanem lehetősége van arra is, hogy – politikai véleményétől függetlenül – segítséget kapjon a játék értelmezéséhez. A nyilvánosság azonban nem erre vágyik. A média különösen nem, hiszen az maga is pártos, és ezért csak a pártos értelmezéseket szereti, csak azokat tudja sikeresen dekódolni. De az embereknek sem ez kell.”

Török Gábor szerint politikai elemzés mára szakvéleménynek hazudott értelmiségi okoskodás lett, hiszen miközben a nyilvánosság ítélkezést vár az elemzőktől, ők „a hivatásos politikusoknál sokkal kevesebbet tudnak a konkrét döntési alternatívákról és magáról a politikai gyakorlatról” ráadásul semmilyen politikai felelősségük nincs.  Az elemző szerint a többség „az értékmentes, politikai állításoktól tartózkodó mondatokkal nem tud mit kezdeni. (…) Bár a megismerés minden esetben egyrészekből és másrészekből áll, a közönség elé vitt árnyaltság jobb esetben a politikai mezőn tétován bolyongó idegennek, rosszabb esetben rejtőzködő ellenségnek láttat”.

Noha ez már a meggyőzés világa, szerinte a politikai elemzés csak a nyilvánosságban halott, „valójában él és virul. Valódi politikai elemzésre mindig szükség lesz. Kell a politikai szereplőnek, mielőtt döntéseket hoz. Ha van esze, ilyenkor nem a termékmenedzsert kérdezi, vagy a termékmenedzsertől nem termékmenedzselést kér. Kell azoknak a vezetőknek is, akik érintettjei lehetnek a politikai döntéseknek, és nem félelmeik vagy reményeik megerősítésére, megcáfolására vágynak, hanem szaktudásra”.  Török tehát még a jövőben is elemez. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik