Belföld

Gyurcsány: fideszes szálak a 2006-os zavargások hátterében

Gyurcsány Ferenc szerint vannak olyan akták az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, amelyből "érdekes nevek derülnének ki", hogy mely akkori ellenzéki vezetők vettek részt a rendbontások előkészítésében.

A volt miniszterelnök erről az ATV Start című műsorában beszélt annak kapcsán, hogy kedden tanúként hallgatta ki a bíróság a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban. Gyurcsány azt mondta, vannak máig kibogozatlan szálak a zavargások ügyében. Azzal összefüggésben, hogy miért nem hozta nyilvánosságra az egyes akkori ellenzéki vezetők érintettségét, a 2004-től 2009-ig hatalmon lévő kormányfő úgy válaszolt, büntetőjogi kérdésekben nem egy miniszterelnök dolga lépni.

Gyurcsány keddi bírósági meghallgatásán azt mondta, 2006. szeptember 18-án, a tévészékház ostromának éjjelén a törvényes rend fenntartására vonatkozó felszólítást adott az országos rendőrfőkapitány helyettesének. Bene László egykori országos főkapitány és Gergényi Péter volt budapesti főkapitány nem követett el olyan cselekményt, amelyeket most terhükre rónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik