Belföld

A Híradó nemcsak az ügynökvádat, hanem a cáfolatát is elhallgatta

m1 híradó (m1 híradó)
m1 híradó (m1 híradó)

Hiába szólalt meg már az ügyben a kormányfő is, vannak az életben fontosabb dolgok. Ilyen például a pollenszezon.

Vasárnap este (18:17) jelent meg az interjú Simicska Lajossal, aki a Mandinernek azt állította, hogy Orbán Viktornak – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő. Az állami hírügynökség ezt csak a Miniszterelnökség reagálásával együtt jelentette meg (21:23), majd hétfőn közreadta az egész napot tematizáló hírre a pártok reagálásait.

Az állami tévé nézője hétfőn délben azonban mindebből semmit nem érzékelt. Még a kormányfő elleni ügynökvád cáfolatáról sem értesült.

A Híradóba bekerült a nagyköveti értekezlet, a nigériai segélykérés és az, hogy ausztrál fiatalok is csatlakoztak volna az Iszlám Államhoz. Utána jött a Buda-Cash ügye (nagyon részletesen), külön a fideszes érvek (Rogán, Tuzson) megismétlésével spékelve, majd a Hungária Értékpapír vezetőinek letartóztatása. A gázos pénzügyeket csakis a budai elektromos busz követhette (Varga Mihállyal), hiszen annak gyártásában Magyarország jól teljesít, azt utasként ezért külön is tesztelte a Híradó riportere. Mivel a pollenszezon fontos, a műsoridő meg szűk, így abba nem fért bele, hogy Orbán Viktor mit gondol Simicska Lajos sértettségéről. Ha mégis kíváncsi, nézze meg a Hír24 videóját!

Olvasói sztorik