Belföld

2,5 millió magyart fenyeget a lecsúszás veszélye

gyermekszegenyseg(1)(960x640).jpg (szegénység, gyermekszegénység, )
gyermekszegenyseg(1)(960x640).jpg (szegénység, gyermekszegénység, )

Ők az alsó középosztály Balog Zoltán megfogalmazása szerint. Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben - erről is beszélt a az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.

Balog Zoltánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a miniszter pénteken bejelentette: 905,8 milliárd forintot költ Magyarország szegénységellenes stratégiára a következő hét évben. Ebből tartósan rászorulókra mintegy 95 milliárd, az alsó középosztályra 540 milliárd, a középosztályra 270 milliárd forint jut, míg a “felső tízezerre” egyáltalán nem költenek – hangzott el a pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt követően, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot.

Kettő és fél millióan közel a lecsúszáshoz

A miniszter a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: nagy vita van a szegénységről, ami “nem nélkülözi a pártpolitikai manipulációt”. Hozzátette: a kormány szerint súlyos a helyzet szegénységügyben, de ha komolyan veszik a Központi Statisztikai Hivatal által mért adatokat, amelyeket az Európai Unió statisztikai rendszere hitelesít, akkor elmondható, hogy a jövedelmi szegénység kismértékben csökkent, ez azt jelenti, hogy van kilépési lehetőség a nagyon mély szegénységből, amely “elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhető”.

Közölte: körülbelül félmillióra becsülik azoknak a számát, akik tartós szegénységben élnek, kettő és fél millióra azokét, akiket “klasszikusan alsó középosztálynak neveznek”, őket “komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye”, és körülbelül “6,7-7 millió ember a klasszikus, megerősödött középosztály”.

Balog Zoltán hozzáfűzte: a leghátrányosabb helyzetű térségek az ország keleti, északi részein találhatók, amelyek “nincsenek bekapcsolva az ország vérkeringésébe”, ott él a legtöbb szegény ember – fűzte hozzá. Ezért a program fontos célja a területi hátrányok kiegyenlítése, hogy ott segítsenek, ahol a leginkább szükség van rá.

Emiatt olyan javaslatot visznek tavasszal a kormány elé – mondta -, amely szerint az állami szolgáltatásoknak, az oktatásnak, az egészségügynek, a szociális és a kulturális ellátásnak is annyira rugalmasnak kell lennie, hogy a hátrányos helyzetű térségekben más módon, adott esetben erősebben, intenzívebben jelenjen meg. Példaként említette, hogy kisebb csoportlétszámnál is fejlesztő pedagógusokat kell biztosítani, mert “a gyerekeknél kell megtörni a szegénység ördögi körét”, ők a legveszélyeztetettebbek, a legkiszolgáltatottabbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik