Belföld

A HÖK-elnök érdekeltségeihez vándorolt a közpénz Szegeden

Török Márk (Török Márk)
Török Márk (Török Márk)

Nem működő honlapokra, milliós adóssággal bedőlt cégekre költöttek. Volt hallgatói vezetők, jelenlegi egyetemi dolgozók érdekeltségeinek is jut megbízás.

Több hónapos huzavona után kapta meg a Délmagyarország a szegedi egyetemi hallgatói önkormányzat (EHÖK) gazdálkodási adatait. A közpénzzel gazdálkodó hallgatói képviselet pénzügyi beszámolóiért pert kellett kilátásba helyezni, mert először sem az EHÖK, sem az egyetem nem volt hajlandó kiadni az adatokat. Az EHÖK-höz köthető szervezetek az elmúlt időszakban komoly gazdasági aktivitást mutattak: kávézókat nyitottak, majd hagytak bedőlni milliós adósságokkal.

A Délmagyarország a 2012-es gazdálkodási adatokat elemezte – ebből az derül ki, hogy 2012-ben 32,9 millió forintból gazdálkodott a szervezet. Ebből 3 milliót fordítottak a közalkalmazott irodavezető bérére, 1,67 milliót ügyvédre, 8,7 milliót az EHÖK exkluzív irodájának bérlésére, 3 milliót folyóiratokra, 10 milliót szakmai és dologi kiadásokra. A tételes kimutatás alapján 4,5 millió forint olyan szervezetekhez vándorolt, melyek tulajdonosai és képviselői az EHÖK-höz köthetők.

A hallgatói önkormányzat elnöke, Török Márk két alapítványt hozott létre, melyek egy harmadikkal kiegészülve tulajdonosai a H. M. Vagyonkezelő Kft-nek. Ez a cég hozta létre a XEP Kft-t, mely 2012-ben 1,27 millió forintnyi megbízást kapott az EHÖK-től. A cég megbízásai közt olyan tételek is vannak, mint számítógépek portalanítása és „a lapozófájl méretének megnövelése a rendszer stabilitásának fenntartásáért” – az utóbbi például azért érdekes, mert a Windows operációs rendszer magától is elvégzi, de a részletesebb beállítások sem igényelnek néhány kattintásnál nagyobb erőfeszítést. A XEP kávézót is üzemeltetett, majd többmilliós adósságot hátrahagyva tönkrement.

508 ezer forintot költött az EHÖK a Belvedere Meridionale Alapítványnál, melynek titkára egy korábbi EHÖK-elnök, Jancsák Csaba, aki most a pedagógusképző kar egyetemi docensként dolgozik Szegeden. Az alapítvány feladata a „Szegedi Hallgatói Mozgalom” és a „Magyarországi Hallgatói Mozgalom” honlapok elkészítése és üzemeltetése, ilyen oldalak azonban nem működnek, pedig erre a célra a korábbi években is több százezret fizettek ki.

983 ezer forintért vásároltak szolgáltatást az Aged Quos Agis Kft-től, mely több alapítvány tulajdonában áll, az egyiknek ugyancsak korábbi EHÖK-elnök, Döbör András a kuratóriumi elnöke, aki ugyancsak a pedagógusképző kar munkatársa lett azóta intézetvezetőként.

A H. M. Vagyonkezelő volt a tulajdonosa az FR 1968 Kft-nek is, amely két kávézót üzemeltetett, majd hárommilliós adósságot hátrahagyva becsődölt. Sebaj, létrehozták helyette az FRO 1968 Kft-t a kávézók további üzemeltetésére, ám ez ellen a cég ellen is végrehajtást indított a NAV.

A H. M. Vagyonkezelő egy népszerű szegedi szórakozóhelybe, a Centrál Kávézó és Retro Klubba is bevásárolta magát. Hiába a nagy forgalmú hely, a kft. két egymást követő évben sem ért el bevételt, tőkéje a 2013. évi 4,1 millió forintos veszteség után szinte teljesen eltűnt.

Török Márk 2007 óta tölti be az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöki tisztségét, korábban az Átlátszó Oktatás blognak perelnie kellett azért, hogy kiderülhessen, milyen pályázattal választották meg. Öt év alatt mindössze egy alkalommal szavaztak ellene, a 35 fős választmányból ketten. Eközben kényszerítés gyanújával jelenleg is nyomozás zajlik a szervezet körül és a választásokkal kapcsolatban is felmerültek furcsaságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik