Belföld

Áder: a vizes katasztrófák üzennek a klímaváltozásról

A klímaváltozás hatásainak 80 százaléka vízzel összefüggő katasztrófa – hívta fel a figyelmet az államfő az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) konferenciáján.

A vizes katasztrófák figyelmeztetnek bennünket a jövő problémáira, a tudomány segítségét kell kérni – mondta Áder János a szerdai konferencia nyitóbeszédében.

Rekordokat döntő árvizek egy helyütt, vízhiány, elsivatagosodás másutt. A vízkörforgás felgyorsulása következtében ma már helyenként nem felhők, hanem „vízfolyamok” vannak felettünk, amiből aztán özönvízszerű esők keletkeznek, és elkezdődött a tengerek vízszintemelkedése – mutatott rá.

Olyan döntések előtt állunk, amelyek meghatározhatják az elkövetkező 20-30 év fejlődési irányát, és legalább két bennünket követő generáció esélyeit – hangsúlyozta Áder János.

Kifejtette, közös döntéseinktől és cselekedeteinktől függ, hogy elegendő tiszta víz áll-e majd utódaink rendelkezésére, élhető lesz-e a klíma a Földön az emberiség számára, élhetőek lesznek-e a településeink. Lesz-e valódi fejlődés, meg tudjuk-e teremteni a társadalom és a természeti környezet harmóniáját, gazdasági fejlődésünk fenntarthatóságát – vetette fel a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik